Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

Halottnál a szomszédok, rokonok, ismerősök szoktak este imád­kozni. Van a faluban egy jólelkű asszony, aki minden halottnál elő­énekes és előimádkozó. Ezt is megkérik a halott hozzátartozói, hogy estére jöjjön imádkozni. így ő vezeti a virrasztást. Padokkal, szé­kekkel berendezték a szobát, ahol elhelyezkedtek a résztvevők és 3— 4 órán át imádkoztak, énekeltek. Nagyon szép búcsúztató énekeket, oly szívhez szólókat keresett az élőén ekés, hogy olyan sírás követte, melyet elég volt átélni annak is, aki távol volt a gyászolóktól. Volt olyan szándékú is, aki azért ment el, hogy körülnézzen, mit lát! Hogy siratják a halottat, sajnálják-e, vagy örülnek a halálának? Van, ami­kor minden baj. Ha nagyon siratnak, akkor is megszólják a rokono­kat, hogy tüntettek, ha nem siratják túlságosan, akkor az a baj, hogy nem is bánják ezek, örültek, hogy megszabadultak tőle. Azt tartották régen, hogy ha valaki halottat megy látogatni, sót kell a kezében vinni, hogy ő soká éljen. Nem szabad a halott mel­lett enni, mert sárgaságba esik az illető. Hazajáró lélek Ha éjfél és egy óra között koppanás hallatszott, akkor az volt a vélemény, hogy valamelyik halott hazajött, és kér valamit. Ügy mesélték a régi idős emberek, hogy az éjfél és egy óra közötti idő a lelkek szabadideje. Ha,a kakas megszólal, megszűnik erejük. A sze­rencsétlen halálozás esetén hitték a vissza járást. Mindig úgy mesél­ték, hogy a halott a temetés utáni este visszamegy a helyét megkö­szönni. Édesapámtól hallottam, ő az ő szüleitől hallotta, hogy ami­kor eltemettek valakit, aznap éjszaka mindig várták, hogy visszajön megköszönni a helyét. Hogy erről megbizonyosodjanak, megszitálták a küszöb előtti külső rész egész felületét fahamuval. Másnap a láb­nyomai meglátszottak, még akkor is, ha közben szellő jött, s elsö­pörte a hamut. Azt tartották, hogy az bemén a kulcslukon is, nem kell kinyitni se ajtót, se ablakot, de azért a nyomai mégis megvan­nak. Ezt ők szentül elhitték, és nyugalommal vették, hogy itt volt, s megköszönték, hogy eljött. Ezután már többet nem jön vissza, mert a temetőben felváltja az utolsó halottat. Egy temetőben mindig az utolsó halott az őr. Ha új halott kö­vette, azt a harang jelentette a falunak. Ez a vélemény hangzott el: Váltás a temetőben! Elég rövid volt! — vagy: hosszan szolgált az utolsó halott! A harangok kongásáról is véleményt mondanak, mikor halott­nak harangoznak. Hej de kongnak ezek a harangok! Ugyan kit si­ratnak? Meglássátok, nemsoká újra meghal valaki! Ezt eltemetik, s követi őt hirtelen egy másik. A temetés A temetés napján azt az asztalt, amelyiket kitették az első házból, előkészítése most kivitték az udvarra, mielőtt az emberek jöttek a temetésre. Előre elkészítették, homokkal elplanírozták az udvart. Az ajtóval szemben helyezték el az asztalt, szép, szőttes abrosszal leterítve. Ezt az abroszt a staférungba kellett megkapni, és csak azt a célt szol­gálta, ha valaki meghalt, az udvari asztalt terítették le vele. Ezt is megnézték ám milyen volt! Az asztal mellé két karszéket tettek, a papnak és a kántornak. Az asztal másik felére helyezték a temetőből behozott Szent Mihály lovát, amire később a koporsót a halottal kihozták. Az udvarban 80

Next

/
Oldalképek
Tartalom