Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

hallatára, de éreztem, hogy valami történni fog. Be is következett. A doktor úr nem akarta elhinni a dolgot, amikor kihívtuk a halottá nyilvánítást és vizsgálását tartani. Kodály tanár úr sem volt halálos beteg, mégis meghalt. Ez a véletlen. Hiszen ezt mondotta sokszor az én apám, jutott eszembe: „egy nap, amely nem olyan mint a többi". Miért lettem Nagyon boldog vagyok, hogy a régen gyűjtött emlékkincseimet ilyen éppen most onthatom sorokba, és egyben megkezdhetem kötetem 1972 decemberében, amikor az én jó édesapám születésének 100 éves évfordulója van. Ez nem véletlen, hiszen gyermekkorom óta írom, gyűjtöm emlékeimet. Hogy miért gyűjtöttem és miért jegyeztem azt, ami volt? Saját magamtól kérdezem és sokszor kérdeztem már. Válasz csak ennyi, azért mert ilyen vagyok. De miért vagyok ilyen és miért lettem az aki vagyok? Azért, mert ő — apám — olyan, mint senki más. Én tőle mást láttam, nem azt, amit a többi emberektől. Ö azt is megcsinálta, amit a többi, de mégsem úgy, mint más. És olyanokat is csinált, amit senki más. Én ebbe születtem, nőttem fel, szerettem volna másképpen, de nem lehetett. Én is más lettem mint a többi! Gyermekkorom óta sokféle-fajta ember keresett fel. Én is nagyon sok felé megfordultam. Mindenki arra volt kíváncsi, hogy miért csinálom ezeket a dolgokat, amit folytatok? Ki volt a családban ilyen, kitől örököltem? Ugyan mit válaszolhattam volna erre? Senki nem rajzolt, nem festett, nem gyűjtött, nem írt. Én, pedig igen, igen, igen. Van nekem egy tükröm, amibe belenéztem, amiben ezeket láttam, amit most leírok. Most önök elé fordítom és mindenki megtalálja, hogy ki voltam és mivé lettem. 74