Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

Legszebb időm Ebben a korszakban nem is gondolhattam a művészetre. Az éleelszállt tem legszebb ideje így szállt el felettem. Az akaraterő égett bennem, vágytam a többi népművészet mesterei közé, de a nehéz körülményeim csak alig engedtek meg valamit. Sokan — az ország különböző részeiről — felkerestek, biztatgattak, hogy ne lankadjak, dolgozzak, majd egyszer minden jóra fordul, borúra is fény derül. 1960 őszén elhalálozott apósom agyvérzésben. Ez is megtört, mert igen jó ember volt, sokat segített nekem. Nem volt indulatos, házias volt. A korai özvegység miatt ő végezte az asszonyi munkákat is és így több mindenhez értett. Ha én elmentem valahová, ő elvégezte még az én munkámat is. Eddig voltak az én szüleim is külön háztartásban. Odajártam őket ápolni, gondozni. Kenyeret én sütöttem az ő részükre is. Mi hizlaltuk a hízójukat, amit karácsonyra vágtunk minden évben. Apósom halála után nem bírtam azt az állapotot, hogy lejárjak a szüleim ápolására az ő lakásukba. Tizedik ház volt hozzánk az övéké, az én szülői házam. így 1960 karácsony ünnepére elhoztuk a beteg édesanyámat. Az orvos is javasolta, és azzal a szomorú hírrel vigasztalt, hogy nem sok az ideje már. De hála Istennek még öt évvel megtoldottuk az orvosok készséges segítségével. Édesapám még a házában otthon maradt, mikor édesanyámat elhoztam. Nem akarta az ő kedves otthonát otthagyni. Járogatott hozzám édesanyámat visszacsalogatni. Ha egy kicsit könnyebben érezte magát anyám, már bízott, hogy elviszi. Ugye visszajössz anynyukom? Csak jobb nekünk otthon! 90 éves volt, amikor hozzánk jött teljesen lakni. 93 volt, amikor édesanyám meghalt, ö két évvel élte túl. Keserves évek öt éven körösztül (1960—65-ig) csak a csoporttal tudtam foglalkozni. Közben 1963-ban férjem kapott egy lábfertőzést. Visszeres volt a lába, a sok munka megerőltette, megfertőződött. így egy hónapot dolgozott, kettőt pedig betegen feküdt. Édesanyám halála után férjem betegsége súlyosabbra fordult. Sajnos ezt a betegséget meg lehetett szerezni, de szabadulni tőle reménytelen volt. A fertőzéses fekély mindig tovább terjedt. A nagy fájdalomtól lábbelit nem tudott viselni. Ilyen körülmények között éltünk. Etuskám már másodikos gimnazista volt. Ö igen szorgalmas, jó gyermekként növekedett. Mint két barát, úgy éltünk. Nagyon megértett engem, mindenben segített nekem. Csak azért bosszankodott szegénykém, ha 15—20 gyermek bejött a szobába és takarítani kellett utánuk. Bizony ez sokszor előfordult. Még az is, hogy ott is próbáltunk. Mindig tele volt a házeleje az utca felől, meg az udvar velük. Nem is csodálom, hogy a sok emberi vélemény úgy ítél, — „jó' megfizetnek ezért a Julónak, másképp nem csinálná." — Ezt aztán megfizetni nem tudná senki! Talán csak az a sok-sok jó szív. aki elismeréssel gondol rám és minden jót kíván hozzá; erőt, egészséget! Az ilyesmit folytatni pénzért nem is lehet. A lányom A lányomról még keveset írtam, pedig ő volt minden örömöm, boldogságom. Jó, igen jó gyermek volt. ö is szerepelt a csoportomban. 4—5 éves korától népviseletben járt 6. osztályos koráig. Pici korában el akartam terelni a figyelmét a népviselettől, de néki igen 38