Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

Hétfőn reggel nyolctól éjfél után 2 óráig ment a daj-daj. Nem unta magát senki. Esetleg az, aki petrezselymet árult. De az is belefáradt. Talán még jobban, mint aki szakadásig járta. Na, azért került a falu fiatalsága között olyan is, aki nem szeretett táncolni. De nem lehetett néki nemet mondani, farsangot szabotálni. Isten ments! Édesanyjának megszakadt volna a szíve bánatában. Na meg a jegybéli mátkájának is! Taposkált, ahogy tudott, ide-oda lökdelték őket. Én is ismertem egypárat, akinek farsang után egy hétig el volt a karja zsibbadva, mert állandóan készültségbe tartotta, 3 napon köresztül. Könyökével védekezett azoktól, akik „meg voltak keveredve", úgy járták. Azokat meg, akik nem tudtak táncolni, úgy heccelték, hogy: „Bot a lábuk, csak mákot törnek tánc alatt", vagy: „Tapos mint a lúd a jégen", vagy: „Ügy járja a közepébe, mint a nyomtatós ló az asztagban". Meg-megtaszították az ilyen táncosokat, ezzel a szöveggel: „Ne aludj Jóska! te itt pihened ki magad?" Nem is szerették a lányok az olyan legényeket! Csak az anyák! Azok aztán birták szöveggel, ha el kellett beszélni egy csinos szép legényt a leányuktól. Olyat aki szépen tudott mulatni, énekelni, táncolni, de mása nem volt néki, esetleg a béresostora!" — „óh lányom, táncból nem él meg az ember! Azt csak most kell! Utána kinek van kedve táncolni? Jönnek a gyerekek sorba és vége a táncnak! Majd megszokjatok egymást, a sors a legjobb nevelő. Fiatalság bolondság! jó' gondold meg, meg ne bánd". Kedd volt a harmadik nap. Akkor már fáradtak voltak a fiatalok, Húshagyókedd különösen, ha nem jó volt a zenekar. De ha az jól játszott, egy hétig is jártuk volna! Pedig az a sok szoknya szorította a csípőnket! Ránk voltak úgy kötve, hogy le ne csússzanak! Ahogy szállt a szoknya, hozzácsapódott a többihez, vissza kellett tartani. Elég nehéz volt! Farsangon aki sokat táncolt jól megszorított szoknyákkal, annak ki is sebesedett a csípője. De erre nem volt szabad tekinteni, mert azt megszólták, hogy „nyim-nyám, nem is lesz abból élelmes asszony". Kedden annyian voltak már a kocsmában, hogy többet álltunK mint táncoltunk. A csárdás tánc is úgy alakult ki, körben. Amilyen nagy volt a terem, olyan nagy volt a kör. Ha az egész fiatalság beállt táncolni, egy szernél többször nem ért körbe. A közepében pedig úgy nyüzsgött a nép, mint a méhkas. Volt olyan édesanya, aki szépen felöltöztette a lányát és megparancsolta neki, hogy a kör szélén táncoljon mindig. Titkon húzódjon a szélére, mert ott mindenki látni fogja őt. Kedden azért voltunk zsúfoltan, mert délben a cselédlegényeket is beengedte az uraság. Vasárnap este ott mulattak, de hétfőn dolgozniuk kellett, kedd délig. Kedd a vég volt, már csak ezt énekelték szüntelen : 210. Elmúlt farsang, itt hagyott, A lányoknak bút hagyott, De énnékem nem hagyott, Mert én mindig víg vagyok. 347