Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

voltak a fiatalság kirándulóhelyei ünnepnapokon. Az idős emberek viszont állandóan ott tartózkodtak. Jól emlékszem Kovács Márton bácsira, Koza apóra, Vankó Andris bácsira, Holló Andris bácsira, Filó Jóska bácsira, ők aratás után haza sem jöttek a szőlőből. Olyan gunyhójuk volt, ahol az ő igényüket kielégítve, jól érezték magukat. A korábban érő szőlők már augusztus elején zsendültek, és ők ezt őrizték. Mert bizony a máesai határ körbe volt véve uraságokkal. A tanyáik, illetve a cselédházak kint voltak a földjeik közepén. A cselédeknek nem volt szőlőjük, csak ha szereztek maguknak. Na meg a falusiak között is voltak olyan emberek. Esténként megrakták a gunyhó előtt az őrzőtűzet a nappal gyűjtött rőzséből. Villogott a szőlőhegy, távol, a falutól, 5—6 kilométerre. Igen szép látvány volt. Mindenki élvezte az ottlétet. A fiataloktól hangos volt a hegy. Énekelve dolgoztak. Akinek az aljban volt a szőlője, az a hegy tetejére kiabált. Már említettem, hogy a szőlőhegy igen nagy terjedelmű volt. Szikora oldal, Erdei dűlő, Katlan, Konty kereszti dűlő. Elrendezett útszakaszok voltak, hogy közlekedni lehessen közöttük. Utak kötötték öszeze a hegyoldalt. Két, három, négy darabban is volt szőlője.némely gazdának. A szegényebbeknek kevesebb volt, de szőlőföldje kevésnek nem volt. A századforduló után rohamosan kezdtek kiveszni a szőlők. A filoxéra pusztított. így sokan felszántották, és rozsot termeltek benne, mert másra nem volt alkalmas. Régi szőlőfajták voltak az otelló, százszoros, delavári, esetleg az oportó, >de az már később jött. Szőlőültetés A szőlőültetést régen úgy végezték, hogy egy mély gödröt ástak, vesszőt helyeztek bele, lekupacolták és rábízták a természet urára. Majd később szőlőültetés előtt megfordították a földet. Méteres árokkal kezdték, az alsó földet felülre hajították. Ezt így folytatták, és anynyit fordítottak, amennyit be akartak ültetni. Télen fordítottak, tavasszal ültettek. Metszés idején választottak vesszőt, s azt elültették. Kijelölték a sorokat, spárgát húztak, és egy botot használtak a tőkék távolságának kiméréséhez. A spárga mellett rakták a botocskákat, így szabályos volt a távolság. Mindig a bot végén szúrták be az ültetőfát, utána dugták be a vesszőt, és az ültetőfával újból hozzászorították a földet. Majd kapával betakarták kupacokba a szőlővesszőt. Amikor kifakadt és növekedett, kapálgatni kellett. Három év után terem, az az első termése. Másodévesen egy kis metszést adnak a Szőlőművelés vesszőnek. A harmadik évben termésre metszik. Az első tavaszi munka a nyitás, ez az, amikor a kupacot elhúzzák a szőlőtőtől, melyet ősszel odaraknak melléje, hogy télen ki ne fagyjon. Nehéz munka a nyitás. Érdekes mondás van nálunk: Egy kislány büszkén ment a szőlőhegyre tavasszal, kapa a vállán. Kérdezik tőle: — Hová mész lelkem? — hetykén felel: — nyitnyi! Esté jön haza, de lomha, lassú léptekkel. Szintén kérdik tőle: — Hol jártál lelkem? — Elkeseredetten válaszol — nyitnya ! A nyitást követi a metszés, kapálás, karózás, kötés, permetezés. Újból kapálás, kilenc napra permetezés, kötés — mert nő a vessző —, locsolás. Kilenc napra újból permetezés és a harmadik kapálás. Ha veszély nem fenyeget — peronoszpóra, lisztharmat, egyéb kór, betegség —, akkor nem szükséges permetezni, de ha igen, akkor még 208