Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

a szőlőjüket. Az én gyermekkoromban már csak hét gazdának volt szőlője a Hanvastelki-dűlőben. Tehát 1700—1899-ig élte a fénykorát a szőlőhegyi bortermelés. Maradtak még szőlősgazdák, akik tovább termeltek, sőt pótolták új ültetéssel, és 'modernebbül kezelték. Igen nagy területen fekszik ez a földrész, és még ma is van jól kezelt szőlő benne. Van aki elhagyja, van aki újonnan telepít. Halnak az öregek, és ha a család sem igényli, kivesznek a szőlők. Gyümölcsfa rengeteg van bennük még ma is, de kezeletlenül. Ezek a zárt kertek még a maguk parcellájukat állják. El tudnék képzelni rajtuk szép, hétvégi házakat, mert csodás a levegője. Viszont nincs jó útja, semmiféle jármű nem jár arra. A gyümölcsfái is csak ezek a viharálló félék. Gyümölcsfák Dió, cseresznye — azok sem a nemes fajtájúak —, szilva, ami a gyümölcs zömét jelenti. Vörös szilva, Jakab szilva, magvaváló, duranzi, meggy-, alma-, körtefák éldegélnek ott. Az én lánykoromban is szerettünk vasárnaponként odamenni, amikor a cseresznyeszüret volt. Ez volt a kirándulás. Az egész falu kint volt cseresznyézni. A fiata- Cseresznyeszüret lok csoportosan jártak egymás 'szőleibe aszerint, kinek (milyen volt a cseresznyéje, mikor érett meg. A legények harmonikával, énekelve járták a szőlőhegyeket. A lányok csoportosan cseresznyéztek. Olyan szépen szóit az ének, a lányok dala visszavágott a legények muzsikálására. Igaz, hogy ha a legények ott voltak a fa alatt, akkor a lányok nem mertek a fára menni, őket kérték ímeg, hogy ugorjanak fel, és szedjék meg a kosarukat. Ha nem jöttek oda a legények, iparkodtunk szedni, mert akkor üresen vittük volna haza a kosarakat. De a legények éppen ezt várták, hogy a lányok fenn legyenek a fán, ők meg a fa alól heccelődjenek. Olyankor megállt a tudomány, nem mert egy lány sem megmozdulni. Leültek egy erős gallyra és várták, míg továbbmennek. Ebben volt a pláne, hogy a lányok a fán legyenek. A legények bejárták az egész területet, niert minden lány kint volt a faluból és erre vadásztak. Ha észrevették, hogy jönnek, és volt idejük, úgy ugráltak lefelé, mint a szöcskék. Az is előfordult, hogy a legényeik is felmentek a fára, együtt szedték a gyümölcsöt. Őket küldték a fának a tetejére, a lányok csak az alján szedegették. A cseresznyeszüret szebbé tette az életünket. Szinte ünnepet csináltunk belőle. Senki nem üzletelt a cseresznyéből. Volt mindenkinek. Akinek nem volt, az kapott attól, akinek volt. Nekünk is nagyon sok cseresznyefánk volt, mind a két szőlőben. Édesapám csak azért odaadta, hogy a fa megszabaduljon a termésétől. Nem volt a családban aki leszedje, ő ni eg nem győzte szedni egyedül. Az urasági cselédeknek nem volt szőlőskertje, ezért örömmel jöttek szedni, még kapálni is segítettek. Én nem tudtam fára mászni, ha a létrán fel is másztam, a törzsétől tovább nem mertem felmenni. Úgy irigyeltem a barátnőimet! Azok mint a hernyók, úgy közlekedtek a fán. Ha létra nem volt, és a csoporttal voltam cseresznyézni, úgy volt cseresznyém, ha szedtek nekem. Felmászni nem tudtam, he feltettek a fára, mit nyertem vele, akkor lemenni nem tudtam, úgy szedtek le a fáról. Nagyon féltem és ügyetlen voltam a famászásbain. Szüleim régi szüreti élményeinek elbeszélése az én legszebb emlékeim közé tartozott. Amint már említettem, ezek a szőlőhegyek Szőlőőrzés 207