Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)
Szent György-nap után csak útszéleken, mezsgyéken vagy általa- Libatartás ban a faluszéleken voltak libapaskomok, amin felnőttek a libák. Az udvaron kevés libát neveltek, mert az igen költséges lett volna. A kamrai szem, ami általában kevés volt, kellett a többi jószágnak. Lónak abrak, amely húzta a kocsit, az ekét, vetett, szántott. A tehénnek is elkelt volna egy kis kukoricadara a szecskára, hogy több tejet adjon. Eladni lett volna a legjobb, mert kellett a pénz. A kukoricának mindig jó ára volt. Abból kellett az évre való sertéseket hizlalni, sőt anyakocát is kellett tartani, szaporulatra. Nagyon ügyesen kellett forgatni a patyingot, vagyis a gazdálkodás menetét, hogy a megélhetés amúgy lassan haladjon. Közben még a tyúkok is megvoltak, azok részére is kellett spórolni. Igaz, kukoricát csak télen kaptak, amikor hideg volt. Nyáron a kertekben voltak még és az ocsút kapták. Amikor a kalászos termény kalászolt Péter-Pál felé, azt hordogattuk nekik. Attól jól tojtak. Édesanyám úgy tartotta, hogy akkor legfinomabb a tojás, amikor a tyúk puha, tejes, friss szemet eszik. Bizony, a libák is csak este kapogattak egy kis szemet, nappal csak a gyöp volt. Aratás után, amikor mindenki learatott, menni kellett velük a tarlóra. Ott igazán megnőttek, jól betollasodtak. Volt aki kétszer, háromszor kopasztotta őket. Ügyes libapásztor jó helyen legeltetett, erősre, nagyra nőttek, így aztán adták a tollat is. Második kopasztásra nőtt nagyra a liba. Minden kopasztás után 70—80 dkg-ot nőtt. Az olyan gazdának, ahol nem volt libapásztor és szemestakarmány is kevés volt, elsatnyult libái voltak. Bizony ott a liba csak a tarlón jött helyre. Júliustól szeptemberig kifejlődhetett, ez volt a tarló ideje. Itt csak szemet ehetett, amennyi belefért. A tarlói játékok nem hasonlítottak annyira a többiekhez, ott mással is lehetett szórakozni. Többször főzőcskéztünk. Ha volt a közelben krumpli ültetve, azt jól megheréltük, tüzet raktunk, amelyben megsüttük. Olyan jóízűen elfogyasztottuk, mint a keleti csemegét. Volt amikor vittünk lábast is, szalonnát, paprikát, paradicsomot; és lecsót főztünk belőle. Ezt a tűz miatt tiltották a szülők. Nagy szárazságban a keresztek leégtek volna. Na meg a csőszről nem is beszélve, az aztán a görbebottal intézkedett, ha meglátta, hogy főzünk. Sarnyú kaszálás után — augusztus végén — felszabadult újból a rét. Szeptembertől ott voltunk, míg az őszi sarak ki nem zártak minket. Tehát kellett egy kis tapasztalat és gyakorlat is a libapásztorsághoz. A tarlón az egész falu libanyája ott legelt. Szép emlékek fűződnek a libamezőn töltött játékokhoz. Mikor Játékok kijátszottuk magunkat, eljött a dél, az ebéd ideje. Ott volt a gyér- a libamezőn meksereg. Nagyon sok gyermeknek kihozták még az ebédet is. Kinek milyen fiatalok voltak szülei, úgy formálták gyermekeik kényelmét. Nekem nem hoztak ebédet a libákhoz, pedig nagyon jólesett volna ott elfogyasztani. Rám is fért volna az étkezés, hiszen csak a szél el nem söpört, olyan „nagy" súllyal rendelkeztem. Kosárkámba belerakta édesanyám az ebédem; kenyeret, kolbászt, egy uborkát, ha sütött valamit, abból is. Néha valaki elvállalta a libáimat, addig míg hazaszaladtam az ebédemet elfogyasztani. De nem volt hálás dolog a libaőrzés és nem is szívesen tették meg. 155
