Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)
nekikeseredett és lerántotta a takarót róla. Akkor látta kétségbeesve, hogy a feleségének kezén, lábán van a szöges patkó. Elmesélték, hogy ők vasalták meg, mert azt a szegény társukat nyomorgatta minden éjszaka. Megharagudott a kovács és ott kivégezte a feleségét a legények előtt. Boszorka Mesélték az idősebbek, hogy ló alakjában sokat látták azt az lóaiakban asszonyt is, aki a nagyapa lábát megrontotta. Régen éjszaka mindig legeltettek, nappal pedig dolgoztak. Az egész falu férfiai végignézték, amikor jött a furcsa paripa. Éjfél után vágtatott a Galga partján végig. Nem volt szabad ahhoz szólni, mert akkor bosszút állt volna rajta. Az egyik legeltető férfi kikezdett vele, úgy vicc formájában, rá is fizetett szegény. Felkapta az öreget és vitte végig a Galga vizén, bebemártotta a vízbe, kidobta a partra. Űjból felkapta, vitte, mint a vihar, egész Túráig. Olyan tüzesszemű, sárkány kinézésű állatok jöttek segítségére. Mind barátok voltak, de egy pillanat, már mérföldeken túl jártak. „Azt hittem, soha többé nem jövök vissza. Dobáltak, mint a labdát, hoztak visszafelé, amikor a Gróf birtokához értünk, megszólalt a kakas. Nagyot ordított — »köszönd az Istenednek, te vacak suska.« Suskának nevezik a semmit érő, senki, alja embert. Ott eldobott és onnan csak reggel bírtam haza vánszorogni. Teljesen vizes volt a gúnyám, attól kezdve beteges is lettem." Hét évig húzta, az ott szerzett betegséget, amiben meg is halt. Sorec-köznél volt a boszorkányos keresztút, ott aztán folyt a bújócska! Közlekedtek a boszorkák egymás ellen! A monda szerint ők is versenyben csinálták dolgaikat. Állítólag voltak közöttük is tevékenyebbek és ügyesebbek. Egymást is gyűlölték. Fel lehetett ismerni őket, úgy mondják, hogy a szemük nem volt tisztafényű. Nem is mertek az emberek szemébe nézni, még ha vele beszéltek, akkor sem. Tehénrontáshoz, tejhaszon elvivéshez fűződik sok furcsa história. Pl. tehéntrágyát át tudtak túróvá formálni. Édesapám mesélte, hogy hallotta egy barátjától, hogy mikor kisgyermek volt, az ökrök előtt járt. Elmentek fuvarba egy családhoz fát hordani. Ebédhez hívták őket, el is fogadták a meghívást. Egy tálból evett mindenki, éppen túróstésztát. Ebéd alatt bejött egy ismeretlen asszony sírva. Kiabáláshoz fogott és a kosárból kidobott egy csomagot. — „Itt van ni, ezt a túrót vettem kendtől az aszódi piacon tegnap. Nem lehet megenni, mit adott maga nekem?" így kiabált a háziasszonynak. Átkozódott, kérte vissza a pénzét. Mutatta apáméknak is a túrót, bizony az fekete trágya volt. Én, mint gyermek odanéztem, sajnáltam azt a szegény asszonyt. Ügy elment az étvágyunk nekünk is! — „Maga razsbáló boszorka, adja vissza a pénzem, egye meg a túróját." Apám felállt az asztaltól, nekem is intett és kimentünk, nem hallgattuk tovább őket. A boszorka Szelepcsényi Pista bácsi mesélte apámnak, hogy tőle tiltották bosszúja a feleségét. Mivel mégis feleségül vette, így 'akartak rajta bosszút állni: Egy éjszaka, nem is tudta hány óra lehetett, valaki beköszön az ablakon: — „Pista sógor, itthon vagy, alszol? — Szóltam: itthon. — Gyere ki! Leugrok az ágyról, húzok valamit a lábamra. Szépen sütött a holdvilág, lámpa sem kellett. Kinyitom a pitarajtóm, de a sarampóm még el volt reteszelve, azon nem léptem ki. Majd összeBoszorkák versengése Tehénrontás 116
