Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

estem ijedtemben, ahogy látom, hogy egy szürke ló áll a pitarom előtt. Sarló alakú lábai vannak, tüzes kantárja. Hirtelen bevágtam az ajtóm és visszamentem remegve az ágyamba. Ordított odaki: — »Szerencséd, hogy át nem lépted a küszöböd.« Az a vénasszony volt, aki nem tudott behálózni." Ezek a boszorkák mindig állatok bőrébe bújtak és úgy postor- Boszorka macska kodtak, tervezték gonosz tetteiket. Nagymamám is panaszkodott, hogy képiben nincs a tehénnek teje, olyan üres a tőgye. Fájdítja is, ha fejni akarja és ha mossa le vízzel, úgy rúg. Sovány, csak a szőre nő, úgy vesz el nap-nap után. Szólt a legényfiainak: — „Figyeljetek, nem valami állat éli ki?" Hozzáláttak a megfigyelésnek. Egyszer elcsíptek egy csúnya macskát, aki szopta a tehén tőgyeit. Mindenki ütleg után nyúlt és zavarni, sőt agyonütni akarták a csúnya állatot. Sikerült is a villát beleszúrni, összeverték és kihajították a szomszéd tárgyadombjára. De mit hallani, egy pár nap múlva ! — hogy a közeli szomszédasszony nagy betegen fekszik, keze, lába, oldala összetörve, senkit nem enged a szobájába. Erős szúrások, sebek vannak a testén. Bele is halt. Ö volt hát a boszorka, macska képiben. Hogy ezek mennyire felelnek meg a valóságnak, én azt nem vitatom. De mindig ezekről meséltek a régi idős emberek. Ezek a történetek, a régi öregek meséi is hozzájárultak a magam világa alakulásához. 117