Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)

kifejezéssel közölte a négy társával azt a bért, amivel honorálja a jóslást. Végre rátaláltak a halottlátóra. Egy megtört nő volt, nagyon szerény, kedves. Szeretettel fogadta őket. A három testvér ment be elsőnek, akik az édesapjukról szerettek volna hallani. (Aki nekem ezt mesélte még él). Csodálkoztak, hogy a halottlátó mindent elmondott nekik és nem helyeselte azt, amiért nem bocsátották meg az apjuknak halála előtt, amit ellenük tett. Ezt már jóvátenni nem lehet. Ha őszinte lehetek, annyira tüzetesen nem tudom tovább, hogy mit tanácsolt nekik. — Tovább ment a jóslás. Bement az a férj kereső menyecske, de őt azzal küldte ki, hogy: amit maga nekem az úton kínált, és elmondta a társainak, tegye el, tartsa meg magának és menjen szépen haza. Elküldte őt. Annak pedig, aki a villámsújtott fiú után érdeklődött, azt mondta: — Édes asszonyom, még jobban elszomorítóm magát csak azért, hogy elhigyjék, amit mondok. A maga fia a földben felébredt, mert az áramot a föld kivonta belőle. Nem volt teljesen halott. A földbe kellett volna ásni és észhez tért volna. A pandái alatti koporsóban újból kínlódott a halállal, sőt még a gyönge koporsót is feltörte és ott van mellette összekuporodva. — Szegény, szerencsétlen asszonykának a bánata megsokszorozódott, alig bírt hazamenni. Hazaérkezése után megnézette a sírt és valóban úgy volt. Még egy másik, ehhez hasonlót mesélek el. A szomszédasszoinyom arravaló, amerre egyik halottlátó asszony lakik. Éppen olyannak mesélte el az asszonykát, mint az előbbi ismertetésem volt. Szerény, kedves, jámbor, igen vallásos. Háború alatt sokan jártak hozzá, de senkitől sem fogadott el semmit. Rengeteg nép tódult hozzá a faluba. Zsúfoltak voltak az utcák az emberektől. Figyelmeztette a tanács őt, és mindenféle szervek, a rendőrség is. Eleinte szépen, később szigorúbban, de nem volt hajlandó abbahagyni semmiféle intelmekre sem. Talán börtönt is kapott, én nem tudom. Ezt a beszédek és mondások, szólások állítatták. Egy alkalommal gyalog hajtották a rendőrök Egerbe, mert valahol arra lakik, ö nem akart menni, ezért szigorúan bántak vele. Erre megszólalt az asszony: — Miért tetszik hozzám ilyen szigorú lenni? Nem bántok én senkit. Fáradt vagyok, de az édesapja is. Itt jön utánunk sírva, ő is fáradt, mert a lábát amputálták, nehezen jár. A maga lelketlenségét siratja. — Megálltak a rendőrök és gorombán megkérdezték tőle, hogy honnan veszi ezt. — Ez így van — felelte —, itt áll maga mellett. Erre megfordultak és otthagyták őt, nem is bántották. Az ilyesmikkel tele a világ, ezt a kutatók tudják legjobban. Mindenki úgy veszi, ahogy akarja. Még egyszer mondom, hogy a hitünk ezen alapszik, hogy a lélek halhatatlan és a síron túl is ragaszkodunk a szeretteinkhez. Emlékeik megőrzéseként sírjaikat felkeressük, gondozzuk, virágokkal adjuk tiszteletünket. Katolikus szertartás szerint miseszolgáltatással, egyéb imákkal. Minden szentmisében imádkozik a pap a meghaltakért.