Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa. Második, bővített kiadás (Studia Comitatensia 12. Szentendre, 1983)
4. GYÓGYÍTÁS - RONTÁS - BOSZORKÁK Állatorvoslás Apám értett az állatok gyógyításához is. A faluban csak 9 háznál nem volt állatot gyógyítani. Majdnem minden éjszaka felkötötték, ha beteg volt a jószág. Soha senkitől nem kért pénzt, örült, ha segíthet az állaton (többször a gazdáján is). Ezt azért tettem zárójelbe, mert sokszor olyan ember is eljött érte, akivel haragban volt. Egybekötve kérte segítségét és bocsánatát is. Rá volt kényszerülve az illető, mert éjszaka volt és az állatorvos csak a harmadik faluban lakott. Ha tudott segíteni, akkor arra kérte ő is, hogy jöjjön vissza valamit segíteni a nyári munkában. Elletés Különösen az ellesnél volt ügyes. Kivette a borjút a tehénből, akár hogy volt benne fordulva. Ha az állatorvos lemondott róla, hogy nincs remény a borjú szüléséhez, le kell vágni a tehenet, ő akkor is kiemelte a borjút és megmentette a tehenet. Abban az időben nagy szó volt a tehén, mert amelyik gazda, vagy zsellér embernek elpusztult a tehene, az tönkretette az életét. Szegényebb ember nem is bírt venni másikat. Kényszervágás esetén nagyon kevés pénzt kapott érte. Az állatorvos bizony megkérte a járandóságát, mert ha borjút vett ki a tehénből, azzal meg is kellett ám birkózni. Négy-öt ember kellett hozzá. Édesapám is olyan szutykosan jött haza mindig, mint egy hentes. Hozzáillő mondás, hogy „szutykos és szagos, mint a tehén lába." Megizzadt, amikor asszisztált. Egész vállig belenyúlt a tehénbe. Volt az ingjén mindenfajta és forma pecsét. Szegény anyám bánatára. Annyit mosott rája, mint egy gyerekre. Volt olyan tehén is, amelyik az elles után kierőltette a borjútartóját is. Ha az orvos későn érkezett és elhűlt a borjú tartója, nem is kísérletezett, levágatta a tehenet. Édesapám azt is visszatette és megmentette a tehenet. Maga faragott cserepcsíkot, amelyet egy lapos gurtnyival ráerősített a tehén hátuljára. Ez nem engedte kitolni a méhet. Rajta is tartotta 7 nap. Ez alatt a tehén megnyugodott és nem is erőlködött tovább. Ismervén a tehenet, ha a gazda nem adta el, akkor a következő ellesnél ráhelyezték a cserepcsíkot és nem lett semmi baj. Az a cserepcsík csak termésfa lehetett, — vagyis élő fa, ami magától alakult olyanná — mert azt nem kell hozzáformálni a tehén hátuljához. Sokszor megállt apám, ha kocsin mentünk az erdő mellett, körültekintett és kereste a megfelelő fát, ami éppen neki kellett. Az orvosok heccelődtek vele, mint konkurrenssel, de komoly nézeteltérés nem volt. El is kérte tőle a galgagyörki állatorvos a cserepcsíkot és készíttetett magának a bognárral, de az nem volt jó, mert faragott volt minden része. Én megkérdeztem tőle, — hogy mit gondol akkor, amikor olyan állatot gyógyít, amihez még az orvos sem bízik? — „Ez a legbiztosabb részemről. Hiszem, bízom, és meggyógyul." Elmeséltettem vele, hogy hogy veszi ki a borjút a tehénből és mit kell tenni, ha belenyúl a tehénbe? Hogy tudja meg azt, hogy baj van, mikor van baj és mikor folyik normálisan az elles? A normális ellesnél a borjúnak a két lába jön elöl, a feje rá van téve a két lábra. Az ilyen formánál, ha lusta a borjú és szűk a medence, lehet segíteni. Madzagot a lábára kötünk és ha a tehén adja az erőt, akkor kell húzni. Az is előfordul, ha nem segítenek, hogy megfullad a borjú. Van olyan elles is, amikor 98
