Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)

III. A város a középkorban és az újkor elején - 3. Cegléd mezőváros a XVIII. századbanés a XIX. század első felében (Novák László)

mezőváros tanácsában reformátusok, kálvinista vagyonos gazdák, cívisek foglaltak helyet, akiknek egyéni érdekeik azonosak voltak az egész mezővárosi közösségével, s a református egyházéval. Mivel a Clarissa apácarend csupán távolról tarthatta szemmel ceglédi jószágát, s adó (cenzus) és ajándékok formájában élvezhette földesúri hatalmának gyümölcsét, kevésbé avatkoztak a mezőváros tanácsa által irányított belső ügyekbe. A törökök kiűzése után fordulat következett be Magyarországon. Az 1687. és az 1693. évi királyi rendeletek nyomán újra fellángolt a protestánsüldözés Magyarországon. Ez azonban még nem eredményezett különös változást az 1688-tól újjáéledő Cegléden, a clarissák egyelőre még jószáguk gyakorlati birtokbavételén fáradoztak. Csupán a Rákóczi-szabadságharc bukását követően, a birtokigazolások után mutatkoztak meg a változás jelei. Cegléd mezőváros egészében ki lett szolgáltatva földesurának, az apácáknak, akik igyekeztek növelni befolyásukat a város irányításában, arra törekedni, hogy az egységes vezetésű mezővárosi közösséget, zárt protestáns communitast megszüntessék. Az egyházi uradalom következetesen végrehajtotta a bécsi udvar központosító politikáját: felszámolni az integráns mezővárosi közösséget, amely mintegy jelképe a — korábbi református ideológiai keretek között kibontakozott — magyar nemzeti önállóságnak. Szükségszerűen, a bécsi udvar politikája — melynek eszköze volt az ellenreformáció, rekatolizáció — érvényesült a clarissák következetes politikájában is, a katolikusság nagyobb tömegű betelepítésében, a magisztrátusban helyet foglaló reformátusság fokozatos háttérbe szorításában. A Cegléden befolyását növelő földesúri hatalom által támogatott rekatolizáció az 1740-es évektől erősödött meg. Ezt megelőzően azonban az egységes magisztrátus irányítása alatt a reformátusság meghatározó szerepe érvényesült. Pl. 1731. március 11-én rögzítették a tanácsülési jegyzőkönyvben: „Leleszi Andrásné jővén a' Város Házához a' B. T. eleiben, kérte arra a' Tanácsot a' rajta lévő Német tartást rolla le vennék és így az eö szöllöjét Halála után Ecclesiára hágja mellj Istenes szándékának engedvén, a' Német tartás rolla le vettetetett, ettül immunitaltatott és e' szerént a' szölleje maga rendelése szerint minden kényszerítés nélkül halála után Ecclesia számára lészen."

7 Tehát ekkor még a magisztrátus és konzisztórium egysége jellemezte a mezőváros tanácsát (később mindkét felekezet számára történt a hagyatékoztatás). Egy évtized múltán már a mezőváros önrendelkezése ellen irányuló támadások tanúi lehetünk. Ebben döntő szerepet játszott az 1744. évi kontraktus megkötése, amely a fokozott földesúri fennhatóság alá vonást jelentette. Cegléden ekkor még csupán az apácák tiszttartója tartózkodott, aki viszont teljhatalommal rendelkezett a mezőváros felett. Az ő sorozatos városellenes intézkedései ékesen bizonyítják az apácarend szándékát: a katolikus jövevényekkel felhígítani a többségében református communitast, s hatalomhoz juttatva őket, megtörni a mezővárosi egységet, autonómiát. Salmaister Mikl6s tiszttartó erőszakosságait ekképpen összegezi a megisztrátus 1745-ben: „ ... Bertzel és ebfus(?) nevű jó darab kaszáló földünk a' mellyet mindenkor az Communitas részére... (kaszáltunk)... el vette és Irsaiakk' harmadába ki adta... Szanto és kaszallo Földeinket a' kikk birtokában lehettek sok lakossaikk azokat el szedi és azokk az Ujj lakosokk adgya akikk Marhájok sintsen, a' mi régi lakossaink pediglen azoknak kikk, harmadában kitül felibül szantyák földeinket; a' földek eleitüí 124