Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)
II. A táj a honfoglalás koráig (Dinnyés István)
tőzegtelepen. 85 A meglehetősen hosszú (36 és 41 cm) lándzsahegyekre a rövid köpű és a keskeny, alig észlelhető gerincű penge (XVII. t. 3—4.) jellemző. Párducz Mihály a korai vaskorra keltezte a lámdzsahegyeket, bár ilyen fegyver a szkíta korszak temetőiben is előfordul. 86 A gömbös testű, ferdén fcühajló szájú edény (XVII. t. 1—2.) korszakunkba sorolása kétséges. Talán korai vaskori edényeket és töredéket őriz a nagykőrösi múzeum a Nyúlfüle halomról. 87 Bizonyára korai vaskori az öregszoloki leletek közül, a csak fényképről ismert, kéthurkos, csavart kengyelű, háromszögletes tűtartójú ívfibula 88 (3. kép). Az i. e. VI. század közepétől újabb, keleti, a szkíta műveltségi körhöz tartozó népcsoportok költöztek vidékünkre. A helyi lakosság és az újonnan érkezettek összeolvadásából keletkezett a szkíta kori (i. e. 550—300) alföldi csoport népe. Életmódban továbbra is a pásztorkodás a jelentősebb, a nagy sírszámú temetők (Tápiószele) viszont inkább letelepült lakosságra utalnak. Űj technikai eljárás honosult meg a kerámiaművességben : a görög gyarmatvárosok mestereitől eltanulták a lábbal hajtott fazekaskorong használatát. A görög világhoz fűződő, kereskedelmi kapcsolatoknak köszönhetően ebben a korszakban ismerjük először az itt lakó nép nevét is: az Alföld szkíta kori lakosságát a Hérodotosz által említett sigynna néppel azonosíthatjuk. A korszak telepeit a ceglédi határ mélyebb fekvésű részein, a mocsarakat, vizenyős területeket közvetlenül határoló szárazulatokon találjuk. A Cigányszék déli és keleti partján; a Duráhalmi dűlőben a Ho ff er és Ürögdi tanyák mellett; a Birgeházi dűlőben a Bricsik tanya környékén; a Tófű dűlő nyugati részén 89 jellegzetes, szkíta kori kerámia (finoman iszapolt anyagú, korongolt, behúzott peremű és magas fülű bögrék, valamint durva anyagú, szabad kézzel formázott edények töredékei — XVIII. t.) jelzi a településeket. Több szórványleletet őriz a CKM Ceglédről vagy a környékről: egy szürke, finoman iszapolt, korongolt, kisméretű palackot (XVII. t. 5.); egy ún. vekerzugi típusú, stilizált állatfejjel díszített pofarudas, vaszabiát 90 . (XIX. t. 8.); az öregszőlők nyugati részéről egy fekete színű, dorongon készült, magas fülű — a fül hiányzik — bögrét 91 {XX. t. 1.). Hübner Emil az Örkényi út mellett, Zsíros János földjén talált edények között említ egy sárgás, behúzott peremű, korongolt tálat, az öregszőlők (öreghegy) területéről pedig korongolt edényeket írt le; Oppel Jenő csontvázas sírokban talált, görbe késekről tudósít s az öregszőlöki leietek között valóban tudunk egy ívelt hátú, enyhén homorú élű vaskésről 92 (4„ kép). Az említett leletek szkíta koriak vagy ennél fiatalabbak lehetnek. A korszak legjelentősebb, ceglédi lelete 1979 decemberében a Hordógyár területén, árokásáskor került napvilágra: egy előkelő, szkíta harcos — sajnos régen kifosztott, most árokkal is megcsonkított — sírja. 93 A Ny—K-i tengelyű, 3,5 ím hosszú és eredetileg kb. 2,7—2,8 m széles sírgödör sarkaiba és az oldalfalak közepénél egy-egy vaskos, legalább 15—20 cm átmérőjű cölöpöt ástak le, közöttük deszkával bélelték a sírkamra falát. A sírfeneket 95—105 cm mélységben találtuk meg. E sekély mélységből joggal következtethetünk arra, hogy eredetileg kisebb halmot emeltek a gerendákkal-deszkákkal lefedett sírkamra fölé. Alapos munkát végeztek a sír kirablói (ez évtizedekkel a temetés után történt): az emberi váz (felnőtt férfi) csontjait a keleti sírfal mellett, kupacba dobálták, s a sírba helyezett tárgyak sem maradtak eredeti helyükön, részben el is pusztultak. A sírkamra DNy-i sarkára, később egy kelta sírt ástak (5. kép). Leletanyagából a legfontosabbakat ismertetjük. Tegezdísz (XIX. t. 5.). öntött bronz, erősen korrodált. H.: 9,1 cm; sz.: 6,8 cm; m.: 1,2—1,3 cm. A kereszt alakú dísz a sír keleti harmadánál, nyílhegyek mellett került elő. A rövid ke55
