Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)
II. A táj a honfoglalás koráig (Dinnyés István)
resztszárakat egy-egy stilizált, horgasán visszakanyarodó csőrű madárfej alkotja, a hosszú száron kereszt- és (a szár végén) hosszirányú bordák. Hátoldalán két, erőteljes fül. A dísz funkciója nem egyértelmű, a kevés ásatási megfigyelés alapján csak az bizonyos, hogy a szkíta górütosz (egybeépített nyíl- és íjtegez) dísze vagy a tegezt felerősítő szíj díszítménye volt, talán rangjelző szereppel is bírt. 94 Köpűs, háromélű, bronz nyílhegyek, összesen kb. 25 db. Hosszuk 2,5— 5 cm közötti, többségük erősen korrodált, hiányos (XIX. t. 4.). Vascsákány (XIX! t. 1—2.). Egyenlő karú, a kerek nyéllyuknál csúcsosan szélesedik, karjai kissé lefelé hajlanak. Pengéje egyenes lehetett, hátulsó karja kalapácsfejhez hasonlóan kiszélesedik. A nyelet egy rövid szöggel — aminek kupakszerű feje befedte a nyéllyukat — is beékelték a nyéllyukba. Erősen korrodált, élénél hiányos. H,: 21 cm; sz.: 5 cm. Nagyobb vaskés (XIX. t. 9.). Ívelt hátú, homorú, hegynél visszahajló élű pengéje 15,5 cm hosszú. A penge fokának ívét követő nyéltüskén hosszirányú farostok (a fából készült nyél maradványai). H.: 18,2 cm; penge sz.: 2Д cm. Csonthenger (XIX. t. 7.). Tátott szájú állatfejet mintázó faragvány. Vékony fala több helyen töredezett szélű. Az állat „nyakánál" három furat. H.: 4 cm; á.: 1,8—2 cm. Csonthenger (XIX. t. 6.). Vékony falú henger, egyik végén duzzadt perem, itt átfúrt. Hiányos. H.: 4 cm; á.: 1,4—1,8 cm. Csonthenger (XIX. t. 3.). Szarvasagancsból készült, egyik végén két furat. H.: 6,7 cm; á.: 2,3—2,9 cm. A hengerek egykori rendeltetése bizonytalan. Az első kettő talán bőrtömlő kiöntője lehetett, a harmadik valószínűleg fűszertartó. A hordógyári szkíta sírba egy előkelő, a közösségéből kiemelkedett férfit temettek el, a korszak jellegzetes fegyvereit, az íjat (a csak szerves anyagból készült íj nyomtalanul elenyészett) és a nyílvesszőket tartó, díszes górütoszt, vas harci csákányt 95 és tőrszerű kést helyezve mellé. A temetkezés korát a keltező értékű tárgyak (tegezdísz, csákány) alapján a szkíta kor első évszázadára, i. e. 550—450 közé tehetjük. Az i. e. IV. század végén nyugat felől új népcsoportok telepedtek az Alföldre, az ókori, történeti forrásokból is jól ismert kelta törzsek. Őshazájuk a Szajna, Rajna és az Alpok vidéke, innen kiindulva Európa jelentős részeit bódították meg a brit szigetektől a Fekete-tengerig terjedő sávban, dél felé az Ibériai-félsziget és Kisázsia terjeszkedésük végpontja. Fejlett vasművességük — híresek voltak kiváló fegyvereik — nemcsak harci sikereiket biztosította, hanem a földművelés technikájában is igazi újítást hozott. A Kárpát-medence-, ben először a kelták használtak kerekes ekét és az addig teljesen fából készített ekét papucsszerű szántóvassal szerelték fel. Mindkét újítás jelentősen növelte a talajmunka hatékonyságát, mert a szántóvas (ekevas) mélyebb, a kerekek (eketaliga) használata egyenletesebb szántást eredményezett. Szántóföldjeiken elsősorban gabonát termesztettek, amit vas sarlóval és kaszával arattak le. Fazekasaik általánosan használt eszköze a fazekaskorong (már a szkíták is ismerték, s mindkét nép a görögöktől vette át), ami lehetővé tette, hogy változatos alakú edényeiket nagy mennyiségben — kis túlzással tömegtermelés-szerűén — készítsék. 96 Ceglédről kevés kelta leletet ismerünk. Településeikről szinte semmit sem tudunk. Az Intézeti dűlőben, késői bronzkori kerámia mellett egy grafittal kevert anyagú, fésűzött díszű edény töredéket 97 — a kelták jellegzetes főzőedényének egy darabját — gyűjtött Benkő Zsuzsanna. Néhány kelta edénytöredék a nagyréti leletek között is van. 98 Az öregszőlőkből egy római köztársaságkori ezüstpénzt (i. e. II. sz. vége?) írt le Hübner Emil." 1925-ben pedig egy vasból 56