Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)

Köszöntő

A magyar városok jelen fejlődése, emelkedése, átalakulása a legmarkánsabban az Alföld egykori óriásfalvaiban, mezővárosaiban figyelhető meg. A régi kiváltságok, a vásártartási jog, az adózási és vámkedvezmény, a viszonylagos szabadság levegője révén korábban, már a polgárosodás szerény lépéseit tehették meg. Ma ez a város 40 000 lakosú. Cegléd évszázadokon át a Duna—Tisza közi „három város" sorsában osztozott; földrajzi helyzete is, társadalomfejlődésének üteme is Kecskemétéhez, Nagykőröséhez hasonló. A kiterjedt mezőgazdaság — a homoki szőlő és gyümölcs — gyors térhódítása révén ideig-óráig munkát adott a földnélkülieknek. Ma már joggal használunk múlt időt, ha mezővárosról beszélünk. A szocialista fejlődés eredményeképpen hatalmas változások történtek. Mind a termelés szerkezete, mind a város társadalma alapjaiban átalakult. Gyors ütemben változott a városkép is; ilyen módon e város Pest megye déli — alföldi — részének központjává vált. Ezt jelentené Cegléd az ország számára? Mit jelent nekünk, a város lakóinak? Az otthont természetesen, mert a világnak ezen a pontján érezzük otthon magunkat. Szeretjük az utcákat, tereket, ahol Dózsa keresztesei, Kossuth népfölkelői tapodtak; az új utcákat, tereket, lakótelepeket, amelyeket mi építettünk, mi csinosítunk a jövőnek. Szeretjük a házakat, amelyekben a múlt megkövesedett, s azokat, amelyek majd rólunk vallanak az unokáknak. Az ország más részéből érkező itt sajnos nem találkozhat a régmúlt századok építészeti emlékeivel. A vályogból és sárból épült jobbágyházak jeltelenül elenyésztek, amikor a török—tatár hadak végigpusztították a vidéket. De ismert a város a történelem lapjairól. Cegléd neve a legnagyobb szabadságküzdelmekkel fonódott össze. 1514-ben itt, a piactéren kiáltotta el Dózsa György, a parasztvezér: „Tanítsátok meg az esztelen fenevadakat, hogy ugyanolyan módon éljenek, mint jobbágyaik, polgártársaik és ne uralkodjanak rajtuk tűrhetetlen gőggel, féktelenül és igazgatlanul! El ne szalasszátok ezt az alkalmat, vívjátok ki szabadságotokat !" 1848. szeptember 24-én Kossuth Lajos, a hazáért aggódó, a népben bízó forradalmár ismét felállott a ceglédi piactér alkalmi emelvényére: „Fel hát fegyverre, szegény elárult, de bátor magyar nép! Kaszára, kapára, kinek mije van. Keljen fel tömegben a magyar nép: és megmenti magát, és megmenti az árva hazát!"