Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)

IV. A kapitalizmus kora - 7. A város és környéke munkásmozgalma 1919–1944 (Nagy Dezső)

Ceglédről, ahol, mint ilyen esetekben szokásos, kitört az anarchia. A munkásszervezetek vezetői és tagjai túlnyomórészt frontokon, munkatáborokban, internálásban és hadifogságban voltlak és így nem volt szervezett erő, amely irányította volna a város megriadt és tanácstalan lakosságát. Az ellenforradalmi rendszer utolsó napjai és a város felszabadulása A Tiszánál azonban a még meglevő magyar—német haderő összpontosításával sikerült — ha rövid időre is — megállítani a szovjet csapatokat. Ennek hírére a ceglédi közigazgatást is „visszarendelték állomáshelyére". Osváth polgármester visszaérkezése után azonnal nyilatkozott a még működő helyi lapnak, s — mert nem tehetett mást — a valóságos helyzetest vázolta: „... Hogy a pánikszerű hangulat súlyosabb következményekkel nem járt, azt higgadtan és bölcsen cselekvő polgártársainknak köszönhetjük. Elítélem azokat, akik megfeledkeztek magukról. Ezek méltó büntetést kapnak .. Z'

48 A háborúellenes, antifasiszta szervezetek is munkába álltak: Cegléden és környékén több alkalommal „lázító tartalmú" röpcédulák tömegét terjesztették. A hatóságok halálbüntetés kiszabásával kísérlik meg elrettenteni azokat, akik ilyen röpcédulákat felvesznek, átvesznek, vagy másoknak továbbadnak.

49 A Ceglédi Híradó legközelebbi száma október 28-án jelent meg. Ebben már Szálasit üdvözli a szerkesztőség s közli a „nemzetvezető" hadparancsát a végső kitartásig. A nyilasok uralma azonban Cegléden „pünkösdi királyság" volt, mert néhány nap múlva a felszabadító szovjet csapatok elérték a város határát. A nyilas lappá vedlett Ceglédi Híradó nem mulasztja el megemlíteni, hogy Szálasit már 5 éve „megválasztották" a városban. (Itt bizonnyal az 1939-ben képviselővé választott Zsengellér nyilas képviselőre gondoltak.) Dokumentumértékű azonban az a helyzetkép, amelyet Cegléd városáról, népéről, s az átvonuló menekültek seregéről adnak: „Cegléd városa újból eljutott a háború országútján arra a veszedelmes pontra, amikor a vérzivatar otthonainkat közvetlen elsöprésével fenyegeti. A menekülés pusztító szele süvölt végiig alföldi utcáin. Szekerekről, teherautókról csüggedt emberek szállnak le batyukkal, kofferekkel, csomagokkal, minden retye-rutyájukkal, apróbb állataikkal. Résztvevő és kérdezősködő emberek veszik őket körül. Ezeknek az arcáról is lesír az ijedelem: Istenem, vajon nem miránk kerül most a sor? De mégis, milyen más volt ez a kép, mint két hete, Cegléd népének első menekülésekor. A fásult bizonytalanságot a csendes beletörődés váltotta fel.. J'

50 A továbbiakban a végső győzelem reményét csillogtatják meg a nép előtt; szovjetellenes rémhírekkel kísérlik meg befolyásolni az olvasókat; szidják Horthy rendszerét és azokat, akik „mindenáron békét akarnak ..." Hiába volt azonban minden faandabantda, üres fecsegés. A szovjet felszabadító csapatok elérték Ceglédet és a város 1944. november 4-én felszabadult: s a nagy nehézségek, háborús pusztulások, anarchikus állapotok ellenére a lakosság hozzálátott, hogy újjáépítse Cegléd városát.