Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)
III. A város a középkorban és az újkor elején - 3. Cegléd mezőváros a XVIII. századbanés a XIX. század első felében (Novák László)
letve a Helytartótanács volt a felettes — és feljebbviteli — hatósága. Az uradalmi tiszti hivatal — a kerületi igazgató utasításait hajtva végre — intézte az úrbéri ügyeket (többek között a ház- és akolhely, földigényléseket stb.). A ceglédi tanács csupán javaslatot tehetett (az adózás, illetve a teherviselés ismeretében) az uradalmi tisztségnek, hogy az illető jobbágy érdemes-e a földre : ,,A' Méltóságos Uradalomnak a' béli kegyelmes Rendelése következésében, melly szerént minden Akol vagy Ház hely kérő Lakosok először ezen Városi Magistratushoz utasíttatván, ha annak meg nyerésére érdemesek e' vagy nem? általunk írásbeli ajánlás tétetődne" — rögzítették a tanácsi jegyzőkönyvben 1812^ben. 54 Hasonlóképpen, a földek emyerhetése is a tanács javaslata alapján történhetett. 55 Amennyiben jó teherviselő volt az illető, jószággal is rendelkezett, az adóját rosszul fizető, s a magisztrátus megítélése alapján a közmunkák végzése alól magát kivonó ember földjére is méltán igényt tarthatott. 56 Tehát birtokügyekben a tanács csupán véleményezési jogot gyakorolhatott. Az ingatlan javak vétele-eladása dolgában is az Űriszék állásfoglalásai és ítéletei alapján dönthetett, illetve azokat végrehajthatta a tanács. Legtöbb nehézség, perpatvar az elővételi jog alkalmazása körül támadt, mivel azt az uradalmi tisztség nem akarta elismerni, bár az 1811. május 27-én tartott Űriszék kénytelen volt arra tekintettel lenni. 57 A magisztrátusnak kellett az elővétel miatt keletkezett nehézségekben rendet teremtenie, így szükségképpen jogot szerzett magának a birtokügyek bizonyos elintézésére is. A tanács rendeletekben igyekezett szabályozni az adásvételt, hogy elejét vehesse a visszaéléseket. 1811. április 5-én döntött úgy a magisztrátus, hogy ha valaki a bejegyzéstől a soron következő első tanácsülésig ellent nem mond, akkor a vétó joga megszűnik. Az 1846. június 6-i rendeletben tisztázták az elővétel jogosságát, az ellentmondás eljárását, s meghitelesítés, valamint az uradalmi jóváhagyás módját. 58 A büntető bíráskodásban sem lehetett egészében önálló a ceglédi magisztrátus, az Űriszék és a vármegye szoros felügyelete alá tartozott. A közrend, közbiztonság érdekében hozott vármegyei rendeletek, s úriszéki határozatok végrehajtásában ítélkezhetett a tanács (tűzbiztonság, közteherviselés biztosítása, tolvajok, paráznák, rendbontók megbüntetése, idegen gyanús emberek bevándorlásának megakadályozása stb.). A tanács az alkalmazásában álló rendfenntartókkal (hadnagyok, tizedesek, utcabírák, drabantok) biztosította a nyugalmat és a közrendet. Szigorúan, pénz és testi fenyítéssel büntették a tolvajokat. A felnőtt férfiakat deresre húzták és megbotozták, az asszonyokat, legényeket korbácsolták, s a kisebb gyermekeket (10—12 éves körül) seprűvel vagy virgáccsal verték meg. Pl. a tanács „állandó törvényül" rendelte el 1781. november 2-án, hogy a „Lopó minden illyetén ellopott Jószágnak három árrát adja meg és így Egy Pulykáért egy Tallér azaz f 1 xr 30; Egy Ludért, egy forint azaz 1; Egy Kappanért tíz garas azaz 30 xr ; Egy Kátsáért hasonlóképpen ... Egy Tyúkért hasonlóképpen ... Melly pénznek fele lészen a' Kárvallott emberé, fele pedig a' Város Cassaj aért vagy Communitassé. Ezen kívül a' testi büntetés leg alábbis harmincz Pálcza." 59 Balázs János 16 éves csavargó juhászbojtár és Farkas István 12 éves gyermek, akik a református tanító udvarának kerítéséből elloptak egy ágast és azt a piacon árulták, 6—6 korbács-, illetve seprűütés büntetéssel sújtották. 60