Ikvai Nándor szerk.: Cegléd története (Studia Comitatensia 11. Szentendre, 1982)

III. A város a középkorban és az újkor elején - 3. Cegléd mezőváros a XVIII. századbanés a XIX. század első felében (Novák László)

A XIX. század elején növelték a nótáriusok számát, egy írnok, kancellista alkalmazásával. 1822-ben döntött így a tanács, „Kinek kötelessége lészen kivált képpen a' Nótárius Uraktól reája bizatott munkáknak végben vitele és a' Birói napi Könyveknek vezetése, de ezenn felyül más elöl fordulható esetekben való minden féle egyébb hivatalos kötelességeknek is tellyesítése".

35 A kancellista feladatköre 1825-től bővült, amikor reá bízták a „Comissariusi Hivatal" teendőit is.

36 Tulajdonképpen, a kancellistából lett végül is a tanács harmadik nótáriusa. A tanácsi ügyintézés sokasodása eredményezte 1845-ben a negyedik nótárius munkába állítását. Az „Adó Szedői Hivatalban" kezdte működését, az adóbeszedés könyvelésével foglalatoskodott, s mellette — ha végzett feladatával — írnoki munkát is folytatott.

37 A mezőváros gyámügyeit az „árvák attya" intézte, katolikus és református részről választottak meg egyet-egyet. Az árvák vagyonát gondozták, s kezelték az árvák pénztárát. Az adminisztráció és pénzügy mellett a tanács működésének fontos területe volt a közbiztonság. Az évenkénti választások idején fogadták meg a polgárokat, a két hadnagyot, a tizedeseket, drabantokat, csőszöket és a palétásokat. Rendszerint két polgárt választottak, akik a magisztrátus és a lakosság között közvetítő munkát végeztek: közreműködtek az összeírások készítésében, tájékoztatták a lakosságot a tanács határozatairól, a katonai ügyek intézésében segítkeztek stb.

38 A forspontozás körüli teendők a két hadnagyra hárultak, ők a főbíró és tanács végzéseit hajtották végre. 1825-ben szervezték meg a „Comissariusi Hivatalt", s ennek keretében működtek tovább, a kancellista és a forspont comissarius irányítása alatt.

39 A városi hadnagyok munkáját segítették az évente megválasztott tizedesek, s a drabantok (pl. 1824-ben öt darabant volt a városban), az utcabírák. Minden tizedben volt egy-egy utcabíró, s számukat 1811-ben növelték meg: a közrend biztosítása érdekében az 1—2., 4. tizedben a 2 utcabíró mellé még kettő segítőt, a 3. és 5. tizedben pedig a 4—4 utcabíró mellé négy-négy embert alkalmaztak segítségül.

40 A közbiztonságra ügyeltek fel az éjjeli vigyázók (bakter wachter) is, az éjjeli csavargók, tolvajok ártalmatlanná tétele mellett az idő jelzése és a tűzvész megelőzése is feladatkörükhöz tartozott. A két pusztázó vagy „mező hadnagy" és embereik a határ rendjére ügyeltek fel. Az 1840. XV. törvénycikk rendelete nyomán létesült a mezei rendőrkapitányi hivatal, hasonló feladattal. A mezei rendőrkapitányt a belső tanácsból, két katolikus és két református jelölt közül választották meg többségi szavazattal. Pl. 1841. január 8-án nemes Seress Sámuelt választották meg, s ő lett a felettese a két mezei hadnagynak, valamint a csőszöknek.

41 Városi alkalmazásban álltak a csőszök is (pl. az 1824/25-ös esztendőben egy „városi csősz", egy „kerti csősz", és két „nyomási csősz"

42

). A szőlőkertekre a hegybíró vagy hegymester vezetésével a kerülők és szőlőcsőszök vigyáztak. A magisztrátus tartotta szemmel a cigányokat és a pásztorokat is, a közrend fenntartása érdekében. A cigányok közül a cigánybírót választották meg, aki a „Levél hordató Czigány Biró" tisztet is betöltötte,

43 a juhászok között pedig juhászbírót választottak meg esztendőről esztendőre.

44 Az év végi választások idején fogadták meg egy esztendőre a „város em136