Ikvai Nándor szerk.: Gödöllőiek, szentendreiek. Művészettörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982)

Gödöllőiek - Jurecskó László: K. Lippich Elek – a hivatalos művészetpolitika irányítója – és a gödöllőiek

.tett adminisztratív intézkedések eredménytelenek maradtak. Az akadémikus festészettel kapcsolatban sincsenek illúziói. Egyrészt ennek az irányzatnak fejlődésképtelenségét látja, másrészt nem tartja alkalmasnak a nemzeti eszme megfelelő kifejezésére.

19 Ugyanakkor ebben az évben jelentkeznek először a nagybányaiak is, az új magyar művészet képviselői. Egyre sürgetőbbé vált tehát az új művészetpolitikai koncepciónak a kildolgzása. Lippich mint az adminisztráció tagja természetesen nem függetlenítheti magát — nem is akarja — az uralkodó osztály legfontosabb ideológiai alapjától. A nemzeti eszme elsődlegességének hangsúlyozása elengedhetetlen feltétele koncepciója elfogadhatóvá tételének. Lippich eleget is tesz ennek az elvárásnak, azonban elméletébe nem az eddigi, a népnemzeti iskolában leginkább meghonosodott elemeket viszi bele. Lippich látva, hogy sem a népnemzeti irány, sem a történeti festészet nem alkalmas továbbfejlődésre, vaUja, hogy a XIX. század második felének magyar művészete hagyomány nélküli, ezért is ítéltetett elsorvadásra. Keresi a magyar történelemben azt a forrást, amely egy kialakuló új művészethez megfelelő alapot adhat. Kutatásai során egészen a honfoglalás koráig megy vissza, hogy az igazi, érintetlen magyar kultúra gyökereit megtalálja. A korabeli társadalomban azonban vannak még olyan csoportok, amelyek más — főleg nyugati — kulturális hatásoktól érintetlenek, és amelyeknek művészi termékeiben a honfoglalás kora alkotásainak szelleme nyilvánul meg. Ha megnézzük a hortobágyi, somogyi pásztorok faragásait, ruházatuk díszítését, a kalotaszegi asszonyok hímzéseinek mintáit vagy a székely kapulkat, akkor az az érzésünk, hogy egy évezred elmúlása érintetlenül hagyta őket. Ugyanakkor, az ősmagyar-keleti alkotások jegyeit figyelhetjük meg koncepciójúikban, formavilágukban, díszítőelemeikben — állítja Lippich.

20 Tehát a sajátosán magyar, a nemzeti eszme követelményeinek megfelelő kulturális tradíciót a népművészetbén találja meg az osztálytanácsos. Ezt állítja koncepciója tengelyébe. A népművészeti alkotásokat bizonyítéknak is tekinti arra, hogy a magyar faj ősi artisztikumot hordoz a vérében. Lippich koncepciójában feltétlenül Huszká József hatását ismerhetjük fel. Huszka szakítva a népnemzeti irány általánosításával az egész parasztság helyett csak egy népréteg — elsősorban a székelység — művészetét vizsgálja. Szerinte az aránylag zárt közösséget alkotó székelyek népművészetében honfoglalás kori, sőt korábbi kultúrák jegyeit lehet felfedezni. Űgy véli, hogy a székely népművészetben fellelhető díszítőimotívumok keletről származnak, elsősorban a szaszszanida Perzsiából, de Kínából és Indiából is. A magyar stíl gyökereit szerinte csak a népművészetből eredeztethetjük. Természetesen Lippich Huszkátől eltérően tisztában van azzal, hogy a népművészeti alkotások csak alapul szolgálhatnak egy új, sajátosan magyar nemzeti stílus kialakításához. Amint ezt Malonyay Dezső a magyar nép művészetét feldolgozó négykötetes munkája bevezetésében kifejti: „Amit itt nyújtunk, az még nem a magyar stílus." A magyar művészek feladata, hogy a népi elemeket felhasználva, kutatva eljussanak a nemzeti stílushoz, a nemzeti érzés kifejeződésének főmotívumaihoz.

21 Ez a négykötetes mű Lippich koncepciója propagálásának legjelentősebb terméke. Ehhez a munkához a kultuszkormány teljes támogatását adta — ez is mutatja Lippich koncepciójának elfogadását —, és ellenőrzésével Lippichet bízták meg. A tanácsos természetesen nem elégedett meg az ellenőrzéssel, hanem tevékenyen részt vett a kötetek összeállításában is.

22 Lippich népművészet felé fordulásában nagyon fontos szerepe van a finn példának. A múlt század második felében a magyar tudomány fokozott figye16