Ikvai Nándor szerk.: Gödöllőiek, szentendreiek. Művészettörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982)
Gödöllőiek - Jurecskó László: K. Lippich Elek – a hivatalos művészetpolitika irányítója – és a gödöllőiek
lemmel fordult a magyar őstörténet felé. Expedíciókat indítottak Oroszországba az őshaza és a rokon népek felkutatására. Az OSZK Kézirattárában található Lippich-hagyatékban figyelemre méltó az egyedül nem tőle származó néhány levél. Ezek dr. Jankó János magyar nemzeti múzeumi őr — egy oroszországi expedíció tagja — jelentéseit tartalmazzák. 23 A szerző 1897—98-ban járt az ek-r kor Oroszország által bekebelezett Finnországban, ós az itteni tapasztalatairól ír. Különösen a tárgyi néprajz gyűjtése terén elért finn eredményeket méltatja, megemlítva a helsinki országos néprajzi múzeumot és a kilenc vidékit is. Ezek az adatok bizonyára felkelthették Lippdáh érdeklődését a rokon nép — amely Európában, hasonlóan a magyarhoz elszigetelten él — történelme és kultúrája iránt. Lippich hamarosan megismerkedik a finn művészet alkotásaival, különösen Gallen-Kallela Akseli és Saarinen művei nyűgözték le. A' finn példán felbuzdulva kezdett hozzá a magyar népművészet jelentőségének kidomborításához is elméletében. A finnekről később könyvet is írt. 24 A finnekkel kapcsolatban, de az eötvös—treforti kultúrkoncepció alapján fejti ki eszmerendszere második fontos tételét. Míg Eötvösék a kultúrának mint szerves egésznek tulajdonítanak — a liberalizmus elvének megfelelően — jelentős nemzetfenntartó szerepet, addig Lippich ezt saját szakterületére korlátozza és a képzőművészetnek tulajdonítja ugyanezt. Szerinte példa erre a múlt század vége is. 25 A finnekről írt tanulmányában a Kalevalát mint nemzetteremtő és nemzetfenntartó erőt említi. A magyar és a finn példa mellett ilyen irányú koncepciója kidolgozásához szolgál fontos adalékul a gödöllőiek közvetítésével megismert Ruskin-, Morris-féle művészetkoncepció is. Ez a felfogás legjobban Lippich harmadik fontos tétele kialakításában játszik jelentős szerepet. Lippich a népművészet elsődlegességét hangsúlyozva, főleg a népművészet által létrehozott használati tárgyaknak tulajdonít nagy jelentőséget. A népművészetet szembeállítva a modern ipar alkotásaival hamar felmerül az iparművészet problematikájának fontossága is. Lippich ösztönzésére jött létre például a szegedi ipari kiállítás, amelynek létjogosultsága meg védés-éré cikket is írt. 26 Ennek első felében az elkorcsosult magyar állapotokat ostorozza, majd a kormányzat szerepét emeli ki, amelyik a közfigyelmet az ipari és művészeti tevékenység felé irányítani törekszik. A ruskin—morrisi koncepciónak megfelelően a gépi ipar elművészietlenedéséről, elkorcsosulásáról értekezik, amelynek eredménye az ízléstelen termékek özöne. A preraffaelitar-szecessziós koncepció sok képviselője felfogásának megfelelően a modern iparnak közízlést romboló hatását ostorozza. Lippich határozott javaslatot tesz a fennálló viszonyok megjavítására. A művészetet kell bevinni az iparba — eltérően a preraffaelita-szecessziós eszmerendszertől — és ez lehetővé tenné, hogy az anyagszerűséget és a szerkezetet visszahelyezzék a jogaiba. Az ipar és a művészet kölcsönhatásának eredménye az iparművészet, a „művészi ipar". Későbbi kéziratában már konkrétan utal az angol példára, szorgalmazza Ruskin és Morris alkotásainak magyarországi bemutatását. Koncepciójuknak megfelelően az iparművészetet vissza kell vinni: „... minden művészetnek ősemlőjéhez: az architektúrához". Konkrét javaslattal áll elő, szeretné, ha a Magyar Iparművészeti Társulat odahatna, hogy „ ... ízléstelenségek és becstelenségek helyébe sokszorosítható jó típusokat, olcsón hozzáférhető nemesebb szabványokat hozzanak létre". 27 Lippichnek az iparművészetről vallott koncepciója nagyon sok haladó elemet tartalmaz, a preraffaelita-szecessziós felfogással szemben elméletileg nem a kézműipart látja kivezető útnak, hanem magát a gyáripart akarja rnegváltoz17
