Ikvai Nándor szerk.: Gödöllőiek, szentendreiek. Művészettörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982)
Gödöllőiek - Besics Beatrix: Az eredetmonda feldolgozásai Székely Bertalannál és a „Gödöllői iskolában”
az, hogy egy, a romantikában gyökerező — akkor sem mindig kivitelezhető vagy annak szánt — eszmekört próbált meg illusztrálni, a millenniumi ünnepségek célkitűzéseinek felhangjaival vegyítve — s ez így valóban csak terv maradhatott. A gödöllőiek, illetve Körösfői Kriesch Aladár eredetmonda^feldolgozásainak előzményéhez tartozik, hogy ő számos történeti képet festett pályája kezdetén, 36 melyeket kortársai meglehetősen nagyra értékelték. Ezeknél is érezhető Székely Bertalan hatása, témaválasztásban és kompozíciós, valamint stiláris megoldásokban egyaránt. Körösfői legkorábbi eredetmonda-ábrázolása, az 1897-es csodaszarvas vázlata ugyanazt a témát dolgozza föl, mint Székely vajdahunyadi sorozatának negyedik darabja. Bár az utóbbi kartonjainak elkészülte néhány évvel későbbre tehető, mégis feltételezhető, hogy Székelyt már korábban foglalkoztatta ez a téma, mivel már az 1880-^as évek végén fölkérték a munkára. Körösfői vázlatán ugyanazok az elemek találhatóak meg, mint a színes kartonon: az erdő sűrűje felé rohanó fehér szarvas, az őt üldöző kutyafalka és a lovasok. Ez a kompozíció is mozgalmas, dinamikus, mégis teljesen különbözik Székelyétől. A vajdahunyadi jelenetnél a képmezőn szinte keresztülrohannak a szereplők, és a cselekménynek ez a határozott iránya még jobban aláhúzza a kompozíció sodró lendületét, ami azonban szigorú szerkesztettségre, az összetevő elemek pontos sorrendijére épül. Körösfői kis vázlata ehhez képest esetlegesnek, „szétszórtnak" tűnik. A kép középpontját az ágaskodó lovon ülő harcos foglalja el, a jobb szélre szorult a menekülő fehér szarvas, a sarkokból mintegy a képbe száguld be a sokaság. Itt azonban éppen ez a „szerkesztetlenség" kölcsönöz dinamikus hatást a kompozíciónak. Bizonyos festésmódbeli rokonságok is adódnak (például a kontúrok hangsúlyozott szerepe), de ezek nem jelentősek. Bár ez az átlós, a tér mélységét érzékeltető komponálásmód Körösfői munkáira sem általánosan jellemző. A csodaszarvas-rege számtalan egyéb földolgozása ismeretes még a gödöllőiéknél, többféle technikával. A kezdeti, a mondát illusztráló, az Arany-szöveget követő ábrázolások után a típus gyakran csak a szarvas motívumának megjelenítésére redukálódott. De nézzük meg először a regének egy monumentális megvalósulását, Nagy Sándor 1909-ben készült, a Medgyaszay István által tervezett veszprémi színház homlokzatát díszítő sgraffitóját. A kompozíció itt is, akár Körösfőinél, nagyon hasonló Székely vajdahunyadi ciklusának negyedik képéhez. De a lovasok ellentétes irányban száguldanak (balról jobbra), s a sgraffitotechnika kevésbé teszi lehetővé tér érzékeltetését, így az egész jelenet mint egy díszes szalag vonul el a szemünk előtt. A fák lombjai, levelei és a talaj kacskaringós, rendkívül hatásos ornamentikaként keretezik az egészet. A szarvas és az őt üldöző két lovas — Hunor és Magor — alakja ehhez mintegy hozzáadódik, nem a cselekményalkotó jellegük a fontos, hanem az, hogy kellemes formájú, jó ritmusú díszítőelemekként a lehető legharmonikusabban illeszkedjenek az egész együttesbe. Azaz a téma már itt pusztán díszítőmotívummá kezd válni, melynek ornamentális mivolta a lényeges, önálló mondanivalóval bíró jellege megszűnik, tárgyának már csak emlékeztetőjéül szolgál egy-egy nagyobb (többnyire építészeti) egységbe beleolvadva, annak értelméhez, funkciójához járulva hozzá. Пу módon jelenik meg technikailag más formákban is, például Remsey Jenőnél szőnyegen, mely még sokban emlékeztet a korábbi festészeti megoldásokra. Sidló Ferenc szoborkompozíciójában próbálta megvalósítani a témát. Ide 62
