Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből II. (Studia Comitatensia 8. Szentendre, 1979)

G. Sin Edit: Az 1934–35-ös szentendrei polgármesterválság

iparral kapcsolatos összes ipari munkásoknak, valamint a napszámosoknak is, akik különben a mezőgazdasági munkában is biztosítani tudják megélhetésüket. Ennélfogva városunkban munkanélküliség ezidő szerint nincs."

10 ,,A városban lakó mezőgazdasági munkások helyzete általában kielégítő. A munkások egy része a főváros környékén egyre szaporodó gyárakban talált elhelyezkedést... A szóban forgó néprétegek körében különösebb elégületlenség nincsen. A szociáldemokrata párt természetesen agitációt folytat közöttük, de az nem oly mértékű, hogy izgatásnak lehetne tekinteni. Ezidejűleg a földmunkásság a város területén semmiféle szervezkedési munkát nem fejtett ki. .. Bár a város földmunkásainak jó része ma is a keresztény és nemzeti irányú Munkásegyletben tömörül, mégis az esetleges jövőbeli agitációk megelőzésére többféle szociális intézkedésre volna szükség, melyek e népréteg jólétét emelni volnának hivatva (egészséges munkáslakások, napközi otthonok, díjtalan gyógykezelés, olcsó vetőmag, esetleg vetőmaghitel)."

11 A gazdasági válság elmélyülésével azonban Szentendrén is aggasztó méreteket öltött a munkanélküliség. Jellemző, hogy a városi képviselő-testület 1930. október 20-i rendkívüli közgyűlésén a városi erdők bekerítésének a szükségességéről szólva első indokként a gyümölcsfákon és szántóföldeken elszenvedett vadkárokat hozták fel. A második indok pedig így hangzott: ,,Az erdő bekerítésének ily módon való elvégzésével a szentendrei összes iparosok és a szükséges szentendrei napszámosok és fuvarosok lennének foglalkoztatva, ami által a helybeli munkanélküliség csökkenne."

12 Az 1930-as évek szentendrei állapotai a következőképpen élnek az egyszerű munkások visszaemlékezéseiben : „Helyben nem kaptam munkát. A Klingerben dolgoztam Budakalászon. Szentendréről jártunk át gyalog minden hajnalban. — HÉV-re nem telt a keresetünkből. Egy egész csapat asszony ment, elöl mentek az erősebbek, ők taposták télen az utat a hóban. Nem volt rossz hely a Klinger, napi egy óra ebédidőt is adtak. Ott ültünk sorban a sáncon, úgy ettük meg, amit otthonról hoztunk. Később kaptunk néhány tűzhelyet, akkor már meg is tudtuk melegíteni az ebédet. Napi 10—12 órát dolgoztunk, néha vasárnap is bejöttünk. Nagy szükség volt a keresetemre. Az uram ácsmester volt, de abban az időben — a harmincas években — nem igen volt pénzük az embereknek Szentendrén építkezni, ezért sokszor volt munka nélkül. Nyáron favágónak szegődött az erdőbe — így meglett a téli tüzelőnk. Télen hómunkásnak állt be."

13 ,,A harmincas években az volt a szerencsénk, hogy itt épült a laktanya Szentendrén. A városban nagy szegénység volt, kevés volt a szobafestő munka, nem kaptam megrendelést. Ha nem épült volna a laktanya, nem is tudom, miből éltünk volna. Nagyon sok napszámos volt Szentendrén, akik kénytelenek voltak reggelenként a főtéren a falhoz támaszkodva kapával, kaszával várni, hogy a gazdák jöjjenek, munkába hívják őket. Amikor jöttek, odamentek, megfogták a napszámos karját. Akiről úgy érezték, hogy elég erős, azt alkalmazták. 80 fillért fizettek naponta, 12—13 órát kellett érte dolgozni. Ezért a pénzért alig-alig tudtak 4 kg kenyeret venni. Bizony, ilyen ételek is voltak akkoriban Szentendrén."

14 ] Az ilyen és ennél is kegyetlenebb életsorsokon mit sem javíthatott a Kormányzóné Őfőméltóságú Asszony nagy propagandával kísért országos ínségenyhítő akciója. Néhány ezzel kapcsolatos jellemző szentendrei adat: a gyűjtés útján, a segély címen, az ínségakcióból befolyt, a Népjóléti Minisztérium, az alispán és a város által kiutalt pénz, gabona és tüzelőanyag felhasználásáról 173