Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből I. (Studia Comitatensia 7. Szentendre, 1979)

Novák László: Nagykőrös mezőváros önrendelkezése (az 1747. és 1817. évi statútumok)

rendszabályozza' a mezővárosi polgárság viselkedési normáit (a vallásos életmódot írják elő mindenki számára, a rendszeres istentisztelet hallgatását, s ezeknek érdekében — amit végeredményben a vármegyei kurrens levelek is meghatároztak a tanács számára — szigorúan tiltották a vasárnapi munkát, a káromkodást stb.). Súlyos büntetést helyeztek kilátásba a veszekedők, mocskolódók, rágalmazók számára is. Rendet kívántak tenni az özvegyek sorsának alakulásában, megóva őket a méltánytalanságtól, az esetleges kisemmizéstől. Különös gonddal írták elő a város népességének migrációját. Elsősorban az idegenek bejövetelét, illetve végleges letelepedését nehezítették meg. Sokan próbálkoztak a szerencsével, hogy földesúri helységekből ide behúzódva mentesüljenek a jobbágyi függés alól. Ez annyiban is okozhatott kellemetlenséget, hogy a földesúr a várostól követelte vissza jobbágyát, mint azt számos példa is igazolja.

41 A tanácsnak elég gondja-baja volt a maga földesuraival, nem óhajtották a perlekedések számát növelni, s lélekszámban sem szenvedtek hiányt. A jó szakemberekre és a szükséges szakmák embereire azonban a városközösség igényt tartott, gyakran hívták is őket Kőrösre (tanítókat, lelkészeket), s nem állítottak akadályt a vagyonos bevándorlók, beházasodók (Nyáryak, Halászok, Zsigrayak stb.) letelepedése elé sem, annál is inkább, mivel fizettek letelepedési pénzt, s hordozták a város terheit (a letelepedett nemesek viszont a későbbiek során igen sok kellemetlenséget okoztak a mezővárosi communitásnak). A statútumok szabályozták a határhasználat rendjét s a birtokképzés folyamatát is. Míg a XVII. század végén, akik bemenelkültek a városba, módjukban állt szőlőt telepíteni és szőlőgazdálkodást folytatni, a XVIII. század elején a vagyonszerzésnek e módja megszűnt. Elfogytak a szabad közös területek, a szőlőtelepítéssel, akolkertek felfogásával már nem lehetett szűkíteni a közös legelőt.

42 A nincstelenek, ha engedélyt kaptak is a letelepedésre, vásárlással juthattak földterülethez. Ezért is keményen tilalmazták a tanács tudta nélkül történt szabad földfoglalást. Ennek következménye az is, hogy számon tartotta a tanács az általa kiosztott, adományozott földeket, s megakadályozta azok egyéni tulajdonná alakulását. A körösi jó teherviselő lakosok megfelelő árendaösszeg fejében évről évre használhatták a mezei kerteket, amelyek halálozásuk esetén nem öröklődhettek tovább, hanem visszakerültek a városhoz, s a tanács újra adományozta az arra érdemesítetteknek. Gyakran megtörtént, hogy még életében elvették attól a gazdától, aki nem gazdálkodott megfelelően a mezei kertjén, vagy másoknak játszotta át művelésre.

43 A szabályrendeletek rögzítették a város vagyona feletti fel vigyázást. Megbüntették azokat, akik a város erdejét legeltetéssel károsították, azokat, akik a tiltott határrészeket járatták jószágaikkal, s kárt tettek a szőlőkben, kertekben. Tiltották a lakosok zugborkimérését, mert a kocsmáitatást — mint földesúri benefíciumot — kizárólagos jogának tartotta a tanács. Sok példa igazolja, hogy kemény kézzel bántak el a rendelet megszegőivel.

44 Ugyancsak rendeletben írták elő a körösieknek, hogy a városi szolgálatokat (kaszálás, fuvarozás stb.) maradéktalanul teljesítsék. Az 1747-es körösi statútum tehát az egész városi élet átfogó szabályozását volt hivatott ellátni. A főbíró és tanácsa ahhoz tartotta magát, az alapján bírálta el a különböző vétségeket. Az esetleges, illetve egyedi problémák olykor sok nehézséget okozhattak, aminek elhárítására időnként határozatot hozott a tanács, amit rendszerint vasárnaponként hirdettek ki a lakosságnak a templomban. Ezek a rendeletek gyakran újólagos figyelmeztetések voltak, de a hosszas tapasztalás után egyes rossz és káros dolgok kiküszöbölésére is születhettek. 181