Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Szabó István–Szabó László: Az erdő szerepe az Ipoly-völgy községeinek életében a jobbágyfelszabadítás után

használni az anyagot. Voltak családi fogások, újítások, amelyek keresetté tették az árut. „Mer hát mink, azt a kasza nyeleket, mit tudom én, üveggel, meg smirgli papírral meg mindennel úgy kidolgoztuk, hogy öröm vót ránézni. Mink például mán fűrésszel vágtuk ki a fát, és mán akkor is sarkas vót a gereblyefej. Amit meg elhasítanak, olyan gerezd formában, annak egy fele a legtöbbször híjjas vót. Hát abbul mán eleve nem lehetett szép munkát csinálni . .." (Kemence). Hasonló fogások egész sorát írhatnánk le, helyette inkább még egy példát idézünk; hogyan yált egyre termelékenyebbé a hozzá értő Sági család kezén nemzedékről nemzedékre a munka. „Édesapámnak a nagyapja kevesebbet csinált, mint mondjuk az én nagyapám. Mán nagyapám többet csinált, mint az ő apja, mer valami kis zsiványság mindig jött hozzá. Például két ágra visszamenőleg, még akkor három fúróval is fúrtak egy gereblye fejet. Utána mán csak kettővel. Utána mán csak eggyel. Például, ha csináltak egy nap 10 gereblye fogat így hajlogatták a hátukat, hogy majd el törik. Én mán mint gyerek akkor itthon dogoztam, nekem kellett a fogakat csinálni. Nem tetszett sehogy. Kitaláltam azt, hogy én egy óra alatt is csináltam 10 gereblye fogat. Egy puskacsövet elvágtunk, megéleztük, egy fa bunkóval átvertük. Egy óra alatt csináltunk annyit, mint máskor egy hónapig ... Mondta nagymamám mindig, hogy édesapámnak vót egy bátyja, Jancsi bácsi, ilyen deltas tag vót, oszt hogy az megcsinált három gereblyét egy nap (1916-<ban halt meg). Mi hogyha hat gereblyét csináltunk vóna mán ekkor, az orrunk így állt vóna félre. Tizet csináltunk" (Kemence). A fafaragó faluként ismeretes Kemencén tehát val ójában csak 10—12 család dolgozott eladásra. S például 1920 előtt három gereblyét csinált meg egyegy hozzáértő ember egész nap. Később növekedett a termelékenység, de már nem kaptak annyit egy gereblyéért. S közben még anyagot kellett beszerezni, piacra járni és egyéb ház körüli teendőket is elvégezni. Még az előbb említett Sági család sem tudott megélni a faragásból. Akkor sem, mikor a 20-as években a nagyapa, az apa és a már önállóan munkát végző fiú együtt dolgozott. Annak ellenére, hogy az uradalom megpróbálta bekapcsolni a falu faragó specialistáit egy kapitalisztikus jellegű vállalkozásba: anyagot adott nekik, egy tételben átvette és elszállította a viszonylag egyszerű formájú, gyorsan készíthető evezőket. Ebben a termelékeny időszakban a Nagyatádi-földosztáskor és a 30-as években sikerült mégis néhány hold földet vennie a Sági családnak, s közben nem szenvedett sohasem szükséget élelemben, mért árujáért megkapta a gyakran természetbeni ellenértéket. Figyelembe kell vennünk, hogy a közvetlen környék hasonlóan erdős terűiéi, s ott is ellátták magukat szerszámokkal a falvak lakói.

23 Ezért csak a különlegesen jó áru kaphatott piacot, s éppen ezért nem tekinthetjük Kemencét fafaragó, fafaragásból élő falunak. A kapitalizmus időszakában az uradalmi erdő csak az ölfavágók és fuvarosok számára teremtett anyagi alapot, s biztosított megélhetést. A fafaragás tömeges és kizárólagos mesterséggé, szabályszerű foglalkozássá nem válhatott. 10. Ha ez így van a fafaragással, sokkal inkább jellemző az ennél még kisebb értékű árut termelő kaskötéssel. „Régen Bernecebarátiban nagyon ment a hátikosár készítése. Ma már kevesebben csinálják, nincs rá olyan nagy szükség. Egy nap egy kosarat lehet megkötni, ha egész nap dogozik vele az ember. Persze, nem nagy ütemben. De csak akkor, lia az anyag már elő van készítve. Egy kas ára ma 120—160 Ft között van. Csak ezt az egy típusú kast tudja kötni a bernecei ember. A nagybörzsönyit nem. Ezen kívül saját szükségre készítenek 88