Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)
Szabó István–Szabó László: Az erdő szerepe az Ipoly-völgy községeinek életében a jobbágyfelszabadítás után
gömbölyű fenekű kasokat, de eladásra ezt sosem csináltuk" (Bernecebaráti). Egy árura specializált tevékenység tehát a bernecei kaskötés, s nem túl jövedelmező, mert általában 50 kasnál többet egyetlen család sem készít egy esztendőben. Különbözik azonban a kemencéi fafaragás és a bernecei kaskötés egymástól abban, hogy míg Kemencén 10—12 család számára volt kereső foglalkozás a faragás, addig Bernecén a volt zsellérek mindenike készített eladásra hátikosarat. A belőle származó jövedelem azonban kevés, s éppen annyit jelent, hogy a téli hónapokban, amikor a legnagyobb hidegben az ölfavágás is szünetel, mégis valami jövedelmező foglalatossággal töltik az időt. 11. Megvizsgálva az erdő szerepét az Ipoly-völgy községeinek életében, elmondhatjuk, hogy az úrbérrendezéskor a parasztság kezére juttatott, önálló használatú erdő kevés volt arra, hogy a parasztság kapitalizálódásához hozzájáruljon. Szerepe az egyes gazdaságok vagy nincstelen családok életében csupán kiegészítő jellegű volt, csak üzemágként illeszkedett a paraszti gazdaságba. A paraszti kezelésbe került erdők csekély volta mellett az is hozzájárult bizonyos feudalizmus kori vonások tartós, erdőhöz kötött fennmaradásához, hogy az erdőt használó közösség nem bonthatta egyéni használatú részékre az erdőt, s a közös kezelésben a törvényalkotás olyan testületet hozott létre, amelynek körvonalai még a feudalizmusban alakultak ki. Ez a keret pedig a helyi viszonyoknak megfelelően olyan tartalommal telítődött, amely még inkább a közösség korábbi, feudális kori gyakorlatával tartott kapcsolatot. Jóllehet a kapitalizmus korában racionálisabbá válnak bizonyos hagyományok, mégis lényegükben megőrzik feudális jellegüket. Az erdő tehát hiába került paraszti tulajdonba, hiába a kapitalizmus juttatta használói kezére, mégis a legkonzervatívabbnak minősíthető gazdasági ágazattá vált. Használatának módja fenntartotta a régi közösségi jelleget, éltető forrásává vált a régi rétegelnevezéseknek (jobbágy, selyemjobbágy, zsellér), a régi hagyományokon alapuló ügykezelő testületének, a közbirtokosságnak (úrbéresség). Az erdő szerepének hatása a társadalom egészére óriási volt, mert naponta jelenlevő apró hasznaival benyomult az élet minden területére, s befolyásolta, de legalábbis színezte a kultúra, a társadalom és gazdálkodás egészét. Szinte a jobbágykorból eredő hagyományok, szokások, társadalmi és gazdasági megnyilvánulások gyűjtőmedencéjévé vált. A nagy kiterjedésű uradalmi erdők mindaddig, míg megőrizték feudális vonásaikat, hasonlóan konzerváló erejűek voltak. Ám midőn megindul az erdők kapitalisztikus jellegű kitermelése, megváltoztatja a falvak szegényebb lakosságának életmenetét. Rövidesen létrehoz egy speciális erdőmunkásréteget, s kenyeret ad a volt zselléreknek és elszegényedett munkásoknak (fuvarosok, ölfavágók). Az új, erőteljesebb vonások mellett különösen vizsgált területünk északi községeiben faluközösségi szinten jelentéktelenné válnak azok a hagyományos foglalkozási ágak és haszonvételek, amelyek az uradalmi erdőt és a falvak lakóit eddig összekötötték. Hogy nem volt nagyobb hatással az uradalmi erdőben megindult fakitermelés a falvak életére, nem okozott komolyabb társadalmi átrétegződést, annak az az oka, hogy ez az erdőkitermelés valójában mégsem olyan nagyarányú, kisebb vállalkozók indítják meg ezt a munkát, s nem az egész erdőterületet, csupán egy részét érinti. Ezért is nevezzük csupán kapitalisztikus jellegű vállalkozásnak, s nem kapitalista vállalatnak. A közhasználatú úrbéri erdők a falu egyes családjai között az új korszakban is fenntartották, sőt növelték az összetartó erőt, de a régi feudális alapokon. Az uradalmi erdők munkalehetőségei viszont egyes családokra, sőt személyekre szakították szét a faluközösséget, egyénileg kötöttek velük munkaszerződéseket, 89