Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Szabó István–Szabó László: Az erdő szerepe az Ipoly-völgy községeinek életében a jobbágyfelszabadítás után

közösség számára több volt, mint a kivágott ölfa értéke, mégis általános vélemény volt, hogy egy „kis hold szántó sokkal többet ér, mint egy jog erdő, mert jó vágás idején is csak egy-másfél köbméter fát ad az erdő, és ez sokkal olcsóbb, mint a benne megtermelhető 5—6 mázsa búza. De nemcsak többet ér a termény értéke, hanem biztosabb is volt a jövedelem, mert a fa mennyisége sokkal jobban ingadozott, mint a búzáé." Másfelől az úrbéres erdőket a faluhoz közel mérték ki az elkülönítéskor, s éppen ezek az erdőrészek voltaik azok, amelyeket korábban is, a jobbágy világban, rendszeresen használtak, vágtak. Minthogy legelőként is hasznosították a faluközösség lakói, ezek a rendszeresen irtott erdők ritkábbak és fiatalabbak voltak, mint a falutól távolabb eső uradalmi erdők, amelyek elkülönített vadaskertek voltak, s fakitermelés alig folyt bennük. Többen is megemlítik, hogy az 1870-es években elkülönített erdők fiatalok voltak, „40 éves állomány volt, vagy 50 éves", mikor fejsze alá került. Ennél idősebb erdő a jobbágyok használatában sohasem volt. Éppen ezért a kivágott fa nagyobbrészt csak tűzifának volt használható, amit vagy maguk hasznosítottak, vagy Vácra vitték eladni, mindig elkülönítve belőle a közbirtokosság számára a kis százaléknyi javát, amelyet árverésen szerfának adtak el, s a belőle befolyt jövedelmet a közbirtokosság legfontosabb kiadásainak fedezésére fordították. Ilyen jó minőségű fa azonban csak ritkán akadt, s általában a közbirtokosság csak karónak való fát tudott árverezni. Nemcsak kis területű volt tehát a volt jobbágyoknak kiszakított erdőterület, hanem gyenge minőségű is. Érthető tehát, hogy a kapitalizmus időszakában, amikor már a birtokhatárok megmerevednek, a paraszti közösségek kirekesztődnek abból a lehetőségből, hogy ezen felül újabb, jelentős erdőterületeket szerezzenek akár közösen, akár egyénileg, ezen а vidéken elesnek attól a lehetőségtől is, hogy a nagy erdőterületek ellenére magára az erdőre alapozzák egzisztenciájukat. Egybecseng ez T. Mérei K. Somogy megyéről írt soraival, melyek szerint „az elválasztásnak ez a módja azonban, amelyet a nyílt parancs földes urak érdekeit védő intézkedései lehetővé tettek, az erdő használatnak csupán morzsáit juttatta a gazdag majorsági erdőségekkel környezett somogyi falvak népének. A magyar erdőfejlődést elősegítő 1879. XXX. te, mely az erdő védelem mellett annak gazdaságos kihasználását is lehetővé tette, csak gondot jelentett megyénk (Somogy) parasztjainak .. ."

4 3. Az úrbéres erdők ügyét az 1871. évi törvényerejű rendelet szabályozta, s az ún. „úrbéres testület" gondoskodott, hogy a törvények és a szokásjog alapján gazdálkodhassanak az erdőben. Az Ipoly-völgyben az emlékezet szerint a volt jobbágyok és zsellérek úrbéres testülete nem különült el. Annak ellenére, hogy a jobbágy- és zsellérszántók, -rétek elkülönültek egymástól és földrajzi nevekben is rögződtek.

5 Az úrbéresség élén az úrbérességi elnök állt, akit az úrbérességi közgyűlés választott meg meghatározott időre az úrbérességi pénztárnokkal és jegyzővel együtt. Az úrbérességi elnök hívta össze a közgyűlést évente három-négy alkalommal, illetve minden olyan rendkívüli esetben, amikor valamilyen ügyben soron kívül dönteni kellett. A közgyűlésnek tagja volt minden erdőjoggal rendelkező személy (családfő), s egy-egy szavazati joggal rendelkezett. Az elnök valamennyi lényeges és anyagi kihatásában a közösséget érintő ügyben a közösség akaratának végrehajtója volt. Egyedül nem intézkedhetett olyan ügyben, amely a közbirtokosság egészét vagy több tagját érintette. Ilyenkor mindig a közgyűlés szótöbbséggel döntötte el, hogy hogyan intézkedjen személy szerint az elnök. Minden ülésen jegyzőkönyvet vezettek, s a jegyzőkönyvet az előző ülésről fel is olvasták, ismertették a közbirtokossági ta72