Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Szabó István–Szabó László: Az Ipoly-völgy népi társadalma

körnek az, hogy irányítás nélkül, saját magára utalva és saját, szinte egyeden­ként módosuló variációknak megfelelően kell mind a tervezést, mind az irányí­tást, mind pedig az effektív munkavégzést megoldani: hiszen több mint kétszáz éve, némely területein az országnak pedig még korábbról keltezhetően önállóan gazdálkodnak, s nem is egy hanem több, egymásba kapcsolódó, egymást és az egész évi folyamatos tevékenységet biztosító üzemágban munkálkodnak (állat­tenyésztés, halászat, földművelés több ága stb.). Az elmondottak különösen az ország alföldi paraszti területeire jellemzőek, hiszen — mint fentebb vázoltuk — ezeken a részeken már jóval a jobbágyfel­szabadítás előtt (több helyen már a török korban) megszűnt minden irányítás; a parasztok magukra utalva, saját biztos vagy bizonytalan gazdálkodási tapasz­talataik birtokában szervezték életüket és ami a paraszti társadalom esetében ezzel teljesen azonos: vég nélküli, megszakítást nem ismerő, egész éven át fo­lyamatos munkájukat. E részeken ugyanis a talaj- és természeti viszonyok kö­vetkeztében nemcsak közel azonosak a feltételek a paraszti termeléshez Alföld­szerte, de egy olyan jelenséggel is találkozunk, amelyet talán az a példa világít meg legjobban, hogy egy teljesen üres térségen egy új, előzmények, korábbi építmények nélküli város megtervezése kötetlenebb és korlátok nélkülibb fel­adat, mint egy akármilyen, már meglevő maghoz hozzáidomítani, rátervezni egy hasonlóan új épületkomplexumot. A gazdálkodás is valami hasonló módon tervezhető egy sík, alföldi, nagyjából azonos időjárási viszonyoknak kitett és kis eltéréseket mutató talajadottságok mellett: itt is „osak" a tervezéstől, illetve majd a kivitelezés gondosságától befolyásoltak az eredmények. Az ország hegyes területein ezzel szemben, ahol a felszínt különböző kelet­kezésű és magasságú dombok, hegyek, a közéjük ékelt völgyek, patakok ad­ják, amelyek éppen keletkezésük, eredetük miatt is más és más talaj félesége­ket, növényzetet, éghajlati körülményeket biztosítanak, és mindezen felül pedig szűk termőterületeket; részben több, részben pedig kevesebb lehetőség nyílik a tervezéshez, az eredményes gazdálkodáshoz. Az Ipoly-völgy természeti adott­ságai: a hegyek, erdők, bányák, vizek, szántók és állattartásra alkalmas erdei tisztások, a vadak és madarak — látszólag paradicsomi bőséget biztosítanak az itt élő, egyébként nem is túlságosan nagy létszámú lakosság számára. Hiszen mindez megannyi életlehetőség, változatos és bőséges alkalom a színes, könnye­debb életvitelre, a foglalkozásokban való elmélyülésre, a tudásanyag bővítésére és így a szemlélet szélesítésére. Mindenesetre tarkábbnak tűnik az alföldi részek csupán állattartó vagy szemtermelő foglalkozásainál. Amint láttuk, ez a társadalom él is ezekkel a természet adta lehetőségek­kel. Ki is használja őket, s ezért tudása, ismeretei sokoldalúak. Sokkal szélesebb körűeknek tűnnek, mint a lecsapolás utáni alföldi települések középparaszt- vagy kulákgazdáinak ismeretei, vagy a csak bizonyos munkákra specializált, nincstelen bérmunkások tudásanyaga. Egy valami azonban minőségi különb­séget okoz a két vidék szemléletmódjában. Míg az Alföldön ez a kevesebb tudás­anyag mélyebb, mert perspektivikusabb, addig az Ipoly-völgy parasztságának szélesebb tudása konkrétabb, de távlatok nélkülibb. Egész életmódjukat és e tudás eredményes alkalmazását a gyors, pillanatnyi, de igen közeli döntések határozzák meg. Hirtelen kell a sok apró, nem jövedelmező munka közül vá­lasztaniuk, hogy melyiket érdemesebb és jövedelmezőbb végezni. Ha valaki nem tudott ebben helyesen dönteni, úgy lehet, másnap már kenyér nélkül maradt, mert nem volt tartaléka. Hetenként vették a kenyérnek való gabonát, a jószág­nak szükséges takarmányt még a selyemjobbágyok is. Jellemző a következő 472

Next

/
Oldalképek
Tartalom