Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)
Szabó István–Szabó László: Az Ipoly-völgy népi társadalma
esztendős periódus alatt úgy felaprózódnak a földek, hogy lényegében már egyetlen nemzedék életidején belül újabb tagosítás lenne esedékes. Hiszen az öröklés uralkodó rendjében történő csak egyetlen felosztás is úgy felszabdalja azt a 4—6 hold földet, hogy egy négy gyermekes család esetében, ami egyébként ezen a területen egyáltalán nem ritka, vagy nem tudják kiadni az örökrészt, s így azok származásuk, birtokos, jobbágyi eredetük ellenére is kénytelenek más foglalkozások után nézni (több esetben szolgálónak, napszámosnak elállni), vagy pedig olyan földhöz, örökséghez jutnak, ami alig több, mint egyetlen sor burgonya vagy egy-két jog erdő. 55 Ilyen körülmények között természetes hát, hogy mindhárom birtokkategória parasztsága válogatás nélkül ragadott meg minden, a természet bősége nyújtotta lehetőséget vagy a kialakuló kapitalista viszonyok közötti néhány új keletkezésű foglalkozást, járandósággal kecsegtető elfoglaltságot. Azt jelenti ez, hogy még a földdel rendelkezők táborában is több alkalommal találunk hoszszabb-rövidebb időre munkát vállaló, a paraszti világtól, a gazdaságtól merőben különböző foglalkozásra vállalkozó személyeket. Egy családnak ezeket a szerteágazó elfoglaltságokat kell összeegyeztetni egymással. Törvényes Kiss János Letkésen annak ellenére, hogy saját gazdaságában és bérelt földön dolgozott (együtt kb. 8—10 hold), arra kényszerült, hogy az úrbérességnél csőszként keressen alkalmazást. S ezt az állást is azért sikerült elnyernie, mert egyébként ő volt az úrbérességnél a jegyző. (Innen a neve.) Felesége, aki 15 holdas gazda gyermeke volt, s ez Letkésen már kiemelkedő vagyonnak számított, már 12—13 éves korában elment napszámba az uradalomba, s ott a cselédekkel együtt dolgozott. ,,... Tudom, még lánykoromban én is elmentem kapálni. Volt 15 hold földünk, de elmentem napszámba. Az is járt dolgozni napszámba, akinek főd volt. Elszöktem, hogy kapjak egy kis pénzt. Jó vót, hogy magam kerestem. Nem akartak először elengedni, azt mondták, nekünk is van, kapáljad, kukorica, krumpli, a szőlőben van munka elég. A nagyanyám meg bepakolt sutyiba egy olyan hátikosárba, oszt azt mondta, eredj csak, menj, majd bekapálják az öregek. Fölkaptam a kast, oszt elmentem a többivel. Mentünk többen. Kaptunk pénzt, oszt olyan jó volt, hogy egy kicsit kerestünk. Ruhát vettünk." Később már nem kellett szöknie, mert egy-két év múlva amúgy is el kellett mennie dolgozni, ha kínálkozó lehetőség volt. 56 Sági András Kemencén mintegy öt holdon gazdálkodott, ennek ellenére a kenyérnek valót csak úgy tudta biztosítani, hogy egy Magyar nevű gazdánál részes aratást vállalt rendszeresen. Állatait úgy tudta takarmányozni, hogy legényfiával együtt részes kaszálást vállalt. Mindez még csak a közvetlen létfenntartást szolgálta és arra sem volt elegendő. Kénytelen volt kb. 15 éven át (20-as, 30-as évek) az erdőgazdaság fatelepén fix fizetésért dolgozni. S mivel különleges képességek is munkáltak a családban (innen a Faragó ragadványnév), a munkából való hazatérés után szerszámokat, szerszámnyeleket, szövőszéket, evezőket, szefcéroldalakat, esetenként bútort is faragott fiával és apjával együtt. Mindezt azután, mikor este hazajött. „ ... Még akkor este, mikor hazagyüttem, legyüttek ide: András! Eltört a kaszanyelem, reggel kő mennyi aratnyi, nincs. Kérem szépen, megcsináltam, ott a műhelyem hátrább, éccaka dogoztam, úgyhogy reggel elgyütt érte, mán neki adtam, hogy ő is dógozhasson. Másnap reggel mentem dógozni. Hát kérem szépen, abba az időszakba, mikor a fatelepen dogoztam, nem nagyon űztem ezt a famunkát. Hát ugye, akkor el vótam foglalva, mer állandóan ott kelletett lennyi, vótak ilyen szabadságok, vagy szabad napok (eső esett, nagy hó volt), osztán közbe-közbe azér valamit csinyáltam ... 487
