Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Szabó István–Szabó László: Az Ipoly-völgy népi társadalma

egy borjút egy tehén. És akkor azt eladtam, úgyhogy nem kellett nekem a helyébe venni. A nagyobb gazda, ilyen tizen holdon felüli, az mán nem vitte eladni az árpáját, felétette az állattal. És akkor az állatból egyszerre kapott. És akkor több állatot tartott, az magával vitte azt, hogy ha több állatot tartott, annak sokkal jobban termett a földje, azért mert sokkal több trágyát tudott neki adni." Sági András például „azt a 4—5 hold földet annyira bírta trágyázni, hogy vót rá eset, hogy majdnem a duplája vót a termése, mint a szomszédnak ..., fél holdon 9—10 mázsa búzám szokott teremni. Vót olyan, hogy ezek a kisebb jobbágyok három holdat is learattak, és nem volt nekik annyi búzájuk, mint nekem a fél holdon. Mert mikor én szántottam, akkor vagy én, vagy a feleségem elgyütt utánam, villával az eke után behurcolta a trágyát a barázdába." Természetesen egy ilyen kisebb gazdaságnak a „specializálódása" nem lehetett tartós, csak a pillanatnyi lehetőséget, konjunktúrát használta ki. Amint ennek az állapotnak a jövedelmezősége megszűnt, azonnal változtatott az addigi gazdasági szerkezeten. Például Sági András elszegődött fatelepre munkásnak, s felhagyott a húszas évek elején még jövedelmező tinóneveléssel. Ilyen szempontból a kisgazdaságok sokkal mozgékonyabbak, rugalmasabbak voltak, a pillanatnyi piaci viszonyokat gyorsabban ki tudták használni, mint egy nagyobb gazdaság. Annak a szerkezete sokkal állandóbb, stabilabb volt, s nem tudott úgy élni egykét évig tartó konjunkturális helyzettel. Az elmondottakban csupán a saját föld és állat, azaz a saját paraszti gazdaság jövedelmezőségéről beszéltünk. Látható, hogy egyik típusú gazdaság sem jelent kellő életlehetőséget, megélhetési alapot. De mégis a szántóföld — miként a paraszti társadalomban országszerte is egyetemes érvénnyel — jelentette a vagyon alapját. A földművelésre épültek a családi gazdaságok, s valamennyi egyéb termelési ág (állattartás, erdő) csupán a földműveléssel együtt, ahhoz arányítva játszik csak szerepet. A példaként idézett nagyobb gazdák esetében a mezőgazdaság másik meghatározó ága, az állattenyésztés a föld nagyságának függvénye (takarmány). A kettő azonban együttesen és ésszerű arányítás, jó gazdálkodás esetén sem vagyonképző, birtokgyarapító erő. Mert ott, ahol még az irigyelt rétegek, a jó gazdaembereknek is legfontosabb, visszatérő és állandó megjegyzései közé tartozik, hogy „háromszoros árat, négyszeres árat kaptam", „sokkal többet hozott", „mindig megmaradt valami", vagy „az állatból egyszerre kapott" — súlyos szegénység és áttörhetetlen, kialakult vagyoni állapotok az általánosan jellemzőek. De nem is szükséges a kifejezésekből kiindulnunk, a már eddig idézett részek is mutatják, hogy még a stabil egzisztencia júaknak ismert emberek is néhány holdon gazdálkodnak csupán, és szegényesek még jó és büszkeséggel emlegetett eredményeik ellenére is termésbeli produkcióik: 150—170 zsáknyi burgonya az évi, jól jövedelmezőnek ítélt termésük, kettőnégy-hat között váltakozik mindössze a számosállatok száma (igavonóval és borjakkal együtt). A terület pedig — mint fentebb bemutattuk — a gazdálkodás legtöbb eredménnyel járó módszereinek segítségével már teljesen ki van aknázva, s csak háromszor-négyszer többet hoz az átlagnál: lényegében anynyit, mint az ország jobban termő vidékein az ugyanakkora földdarab. De itt a föld mindössze egy szelet: jó, tehetős gazdák is fél holdban, egy holdban kénytelenek gondolkodni egy-egy haszonnövény elvetésekor. S ez mégoly jó gazdák kezén sem tud megszaporodni, sőt inkább lecsökken. A jobbágyföldek nagyságát magukkal hozó őstermelők számára a jobbágyfelszabadítás e vidéken nem jelent csak egy átmeneti állapotot; s még hamarabb eredménytelennek mutatkozik a tagosítás is, mint a tágabb határú országrészeken. Itt egy 30—40 466