Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Halász Péter–Suda Vilmos: Népi építészet és lakáshasználat változása a Börzsöny vidékén

A lepadlásolt és cilinderkéménnyel ellátott, tehát füsttelenné — de ugyanakkor levegőtlenné, mint a neve is mutatja: meleggé — vált konyhából a nyári hónapokban a háziasszony kiköltözött az udvaron felépített nyári konyhába/*

8 A melegkonyhában a falbarakott masinákat és a vindóflikat csakhamar felváltotta a csikótűzhely. Egyre több lakószobában bontották le és dobták ki a cserépkályhát. Ennek azonban elsősorban nem a kályha fölöslegessé válása volt az óka, sokkal inkább az a körülmény, hogy szűkösen állt rendelkezésre a kemencébe való tüzelőanyag, továbbá a szobában megszaporodtak a bútorok és kellett a hely. A hagyományos cserépkályha, illetve cserépkemence — Szokolyán hamarább, máshol valamivel később — a két világháború között úgyszólván minden házból kikerült. Ily módon a szoba fűtetlenné, tehát télen lakhatatlanná vált, s a lakóházban egyetlen fűtött helyiség maradt, az, amelyikben főztek. Ezzel egyszersmind a tüzelőanyaggal is takarékoskodtak : egyetlen tűzzel főztek és fűtöttek. Rendkívül tanulságos megfigyelni, hogy ezeknek a változásoknak nyomán miként alakult a vizsgált községekben a lakáshasználat rendje. Szokolyán, ahol ez időben számottevő építkezés és lakásátalakítás történt, az esetek többségében a melegkonyha lett a ház központja. Az átalakított házaknál sok helyen lebontották a muntli gerendát és az ezt tartó kőlábakat, hogy megnöveljék a konyha területét. Szükség is volt a helyre, mert a téli időszakban itt zajlott le a család életének úgyszólván minden mozzanata. Itt főztek, itt tanyáztak és itt vacsoráztak. Ahol pedig a család nagyságához mérten elég nagy volt ez a „lakókonyha", ott ágyakat is állítottak bele, és a családnak legalábbis egy része itt aludt. Különösen így volt ez ott, ahol a konyhából két szóba nyílott, ez esetben az első teljesen használatlan, tisztaszdba volt, a hátsóban pedig ha nyáron olykor laktak is, de télen kizárólag csak aludni járták be. Az új házaknál a konyhát a réginél jóval nagyobbra építették, hogy éjszakára is beleférjen az egész család. Diósjenőn, ahol a két világháború között lényegesen kevesebb házat építettek, s kevesebbet is alakítottak át, másként változott a lakáshasználat. A konyhák itt általában kisebbek, a szobák pedig nagyobbak voltak, mint Szokolyán. Valószínűleg ez lehetett az oka, hogy ezekben a falvakban rendszerint a konyha „költözött be" a szobába, mégpedig úgy, hogy a kidobott cserépkályha helyére csikótűzhelyet állítottak, néhány esetben pedig szabályos fali spórhertet építettek fel a lakószobában. Diósjenőn tehát még egyértelműbben egy helyiségbe összpontosult minden lakásfunkció. Perőcsény és Tésa lakáshasználatánlak a két világháború között lezajlott változása valahol az előbbiekben vázolt kétféle lehetőség között alakult. Diósjenőn és Szokolyán ugyanis a cserépkemence végképp kikopott a házból, és a kenyérsütéshez valahol az udvaron készítettek egy kisebb kemencét. Ezzel szemben a másik két faluban gyakori volt az a megoldás, hogy a pitvar közepén, a hátsó falba rakták bele a főként kenyérsütésre használt kemencét, mégpedig oly módon, hogy a vége kilógott a házból (35. kép). S ha már itt volt a konyhában a kemence, hát rendszerint ide tették be a csikótűzhelyt is, de mert éppen a kemence miatt szűk volt a hely a konyhában, ritkán húzódott ide az egész család, továbbra is rendeltetésszerűen használták és fűtötték is a szobát. így azt mondhatjuk, hogy a két világháború között Perőcsény és Tésa őrizte meg leginkább a hagyományos lakáshasználat rendjét, ők — már akik — laktak a legkulturáltabb körülmények között.

49 /343