Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Halász Péter–Suda Vilmos: Népi építészet és lakáshasználat változása a Börzsöny vidékén

Diósjenőn a kéményalja hátsó részén, a vízpad fölött vakablak volt a falban. (Ezt a többi községben nem találtuk meg.) Ebben tartották ,az evőeszközt, szalmából font, lapos aljú kenyérkosárban a megszegett kenyereit. Itt állt szákajtóban a napi használatra szánt liszt, továbbá a cukor, a paprika, bors. A vakablak elé rendszerint egy kis kendőt akasztottak. Ugyancsak kizárólag Diósjenőre volt jellemző, hogy a kéményalja hátsó falára cifra tányérókat tettek. A szabadkémény kürtőjében két rúd volt, erre akasztották a füstölni való szalonnát, kolbászt, húst. Nem kétséges, hogy a pitvar legfontosabb része a tüzelőhely. Ennek — a még élők emlékezetében levő — legrégibb formája a vályogból készült padka (Szokolyán mondták tüszelynék is). Szabadon égett rajta a tűz, és háromlábú Zabosban, kétfülű fazékban, cserépfazékban, sirányban főztek, mégpedig úgy, hogy rátették az edényt a padkára és körülvették tűzzel.

34 Már a múlt század végén is ismeretes volt azonban a padkán való főzés fejlettebb módja, amikor vasháromlábra vagy vaslábra (főként Szokolyán nevezik trájfusznák. is) tették az edényt és alatta tüzeltek.

35 A vizsgált községekben már csak halványan él a kályhában, illetve a kemencében való főzés emléke, de ezelőtt negyven évvel még jól emlékeztek rá.

36 A kályhába az edényt „kétágú vassal" tolták be. A pitvarbéli padkán való tüzeléstől nyomon követhetjük a tüzelőberendezés és a főzés-sütés módjának mintegy száz esztendő alatt bekövetkezett változását. 29. kép. A szabadkémény keresztmetszete a kéményen keresztül (Diósjenő, Szabadság u. 18.) 330