Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Ikvai Nándor: Földművelés az Ipoly és a Börzsöny között

kép) és a lovas kocsit (98. kép). A másik ismérv a vontató állaton túl, hogy a lovas szekér általában könnyedebb (gyengébb?), deszkázott és rövidebb is, mint az ökrös szekér. A fentieken túl meglevő lényeges funkcióbeli eltérés még, hogy az ökrös szekérnek nincs rúdszárnya és fürhécce (96. kép), és nincs nyomfája. (jufa, Ipoly tölgy es), ami a lovas szekérnél a rudat fenntartja. A szekeret a különböző használati alkalmakhoz, munkákhoz átalakítják szinte minden variációban. Vásárra szekérkast (ódalkas, Bernecebaráti, lésza, Ipolytölgyes) tesznek bele. A gyümölcs- és szilvahordók, búcsújárók, mészárusok mogyoróvesszőből kialakított sátort tesznek rá.

177 Kőfuvarozáskor erős deszkás szekérrel járnak (97. kép). Fahordáskor létrás szekérbe rakodnak, és vastag csatíóldncokkal kötik le a terheket (94., 99. kép). Ha hosszú szálfákat hordanak, szétszedik a szekeret, és hosszú nyújtót (nyojtót) tesznek bele. Oldalak helyett nyársakat tűznek és ily módon rakodnak. A nyújtóhoz, tengölökhöz kötik csatZóZáncokkal a fát. Mezei szekerezéshez deszkás vagy létrás oldalú, rövid szekeret használnak. A szekéroldalon átnyújtott ülésdeszkán ülnek, amit rossz kábátokkal, pokróccal takarnak. Ha szálas takarmányt, zöldet szállítanak, saroglát, ha krumpli, répa, kő stb. szállítását végzik, akkor deszkát (szekérdeszkát, subert) tesznek fel elől-hátul (98. kép). A behordó-, szalma- és szénahordó szekér a fenti rövid szekerek átalakításával készül. Mindenütt hosszi-, hosszú- vagy hordószekér a neve (100—102. kép). Hosszú nyojtót tesznek az első és hátsó tengelyek összekapcsolására. Fölülre kerülnek a létrás hosszúódaiák, négy lőccsel. Két szál deszkát tesznek az aljába, és készen is van a hosszúszekér.

178 Ha erősek az állatok és szélesen lehet rakodni, a szekeret még felszerelik vendégódallal (vendégrúd, Csáb). A szekéroldalakra keresztbe tesznek két fát (keresztfa, amelynek a végén rövid nyárs áll ki. Ebbe teszik bele a kilyukasztott vendégódalt. Elöl lánc, hátul kötél, a szekér aljába pedig a csatló (nyomórúd, Ipolytölgyes és délre, rudallórúd, Pilismarót) kerül, és ezzel kész a behordószekér felszerelése (101., 102. kép). Két-három szekér hordta a gabonát egy-egy házhoz. Egymásnak segítettek rakodni vagy ketten voltak egy szekérnél. Négy-öt fékeresztet raktak a régi 13-asból (52—65 kéve). A puffadt, nagy kévéket nehéz volt rakni. Először a fenekét rakták meg (a régi öregek ponyvát raktak az aljába, hogy ne hulljon a szem) az oldalak magasságáig. Ezután körbe a tövével kifelé, a vendégoldalakra fektetve raktak egy-egy sort. Ezekre keresztbe, megvőgyelve és újra segrgivel kifelé. A mostani 17-esekből fölraknak 12 fékeresztet is (104 kéve). Miközben rakodtak, a csatló a kötélre hurkolva csúszott utánuk. A rakodás befejeztével a rudat elöl az ódaZfdkra felkötött csatlóláncba. akasztották, hátul pedig az ugyancsak az oldalfák végére erősített kötéllel kötötték le (103. kép). A szénát, szalmát hasonlóképpen rakták és kötözték le. Elöl, hátul, hogy jól álljon a szekér, ne csússzon szét a rakomány (a kazalozásnál ismertetett módon) szarvakat hajtottak a széna-szalmaszekér végeire.

179 Télen a szántalpakra tették rá a deszkás szekéroldalakat és a feneket, és így közlekedtek. Szánt szinte kizárólag csak ló húzott. A jó szán gyümölcsfából (körtefa) készült, mert annak a fája nem puhult meg a vizes hóban, nehezen kopott, kifényesedett, könnyen szaladt. A fahordás oldalak nélküli szánon történt. A rakományt a szán keresztfáinak nyársai között helyezték el és a tetejére ültek (104. kép). Az utak hosszát idővel mérik. Fertály órányi másfél kilométert, egy órányi hat kilométer utat jelöl. A földművelő munka velejárója a sok szállítanivaló, a sok cipekedés. Álta14 Studia Comitatensia 5 209