Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Ikvai Nándor: Földművelés az Ipoly és a Börzsöny között

lehetett, meg a hajiokok (szőlőkunyhók) tetejét. A többit a háznál kazalkába raktuk. A szalmához hasonló hosszúkás kazal volt, 4—5 kocsi takarmány is belefért (70., 85. kép). Ha nem volt több, egy kocsira valót is boglyába raktunk itthon (82. kép), de többnyire mindig kazalba" (Vámosmikola). Ahol pajták voltak (a századfordulóig több, mint ma), a padlását (a gerendák fölé rakott fákra) jól megtömték. Az istállók fölötti háztetőn, az olyan melléképületeken, ahol nem tüzeltek, szénafelhány ók {kripal, Nagybörzsöny) voltak, hogy könnyen lehessen rakodni (78., 79. kép). A tűzre nagyon kellett vigyázni, azért nem is rakodtak a lakóház padlására szénát sohasem.

162 A padlásokon levő széna fogyasztásra, a kazlakban telelőre szolgált. A padlásról az istálló mennyezetén levő szénalukon dobálták le az istállóba, az alatta levő szénatartóba (ketrec, szénatartó, rekesztek — Pilismarót) a szénát.

163 A pajtából, kazlakból vagy villával a vállon, vagy kötéllel, szénáskosárban hordták a takarmányt az állatoknak. A szénáskosarat az istálló eresze alatti szegen tartották. Általánosan ismert az egész területen. Használatának intenzitása attól függött, hogy mennyi állatot tartottak; naponta vagy hetente kellett szénát hordani. A széna- és takarmányoskazlat nem tépték a szalmához hasonlóan horoggal. Szénavágóval metszették és fölülről lefelé fogyasztották. Változatos díszítésű, de azonos formájú szénavágókat (szénametsző) találtunk (75. kép). A szénáskosár (Csáb községben szénahordó kas, Pilismaróton kelepce) 70— 75 cm átmérőjű, 100—140 cm magas, nagy, fonott vesszőkosár. Fűzfából vagy más, hajlékony vesszőből fonták. Fölül középen egy kötéldarab volt ráerősítve, amelyet a vállon átvetve fogtak és így vitték a rakományt.

164 Szénahordáshoz, de még inkább a mezőről való terményhordáshoz gyakran használtak abroszt (batu, Palást, 108. kép), amelynek négy sarkára néhol madzagot is varrtak, hogy jobban össze lehessen kötözni a sarkokat, a másik kettőt a vállon átvéve vinni a terhet. A hegyekből ily módon háton is hordták haza a szénát, és kizárólag nők használták. Gazdasági építményekről A földművelő üzemszervezet tájanként változó, de fontos épülete a gabona, széna befogadására szolgáló pajta (scheiren, Nagybörzsöny). Területünkön kévés gabona tárolására főleg az északi falvakban használták (rozs vagy kevés termés), inkább a széna, pej va, szekér védelmére szolgált, és télen csépeltek benne (Kemence). Ahol nem volt pajta, ott is van szárazhel, ahol a pejva és a szekér állhatott. Ez a jelenség arra figyelmeztet, hogy a táj életében elég erős e tekintetben az alföldi hatás. Mint ahogy azt az anyag többi része is egyértelműen mutatja és a földrajzi helyzetből is következik, sok tekintetben, így az építmények vonatkozásában is átmeneti terület. A pajta elnevezés (de sok más terminológia) kisalföldi hatást mutat.

165 A jelen kötetben az építkezés-település kérdéseivel foglalkozó tanulmányok több ízben és részletesen érintik ezt a témakört, amelyet mi csak vázlatosan és a földművelés sajátosságait figyelembe véve említünk (Halász—Suda, Nóvák L.). A pajták általában a hosszú udvar (hosszúfolyás) végén keresztben találhatók, bár ettől eltérő adatok is vannak.

166 Gyakori, hogy a ház végére vagy szemben a telken épülnek (83. kép). Nem alakultak ki viszont ólas- és akloskertek, falun kívüli pajták. Az északi falvakban gyakoribban, déli falvakban egyre kevesebbet találunk belőlük. A pajták korábban favázasak voltak (80., 204