Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Ikvai Nándor: Földművelés az Ipoly és a Börzsöny között

85. kép. Lábakon álló szénapajta, alóla kinyúló kazallal (Vámosmikola, F. 9016) mészárosoktól való. Vizesen hozzáformálták, tőrrel átszúrták és ugyancsak nyersbőr húzószíjakkal erősítették fel. Ha meglazult, nem kötötték mindjárt újra, hanem a kötések alá dugott, formásán faragott kis ékeket, pálcákat dugtak. A hadaró feje szegletes és szakállszerűen bevagdosott, hogy nagyon erősen, forgás és mozgás nélkül tartsa a bőrt (kengyel), amelyet a nyélhez hasonlóan erősítettek fel, de szilárdan. A hadaró, mint az ember keze, 40—60 cm (Pilismaróton 85 cm) hosszú, 5—6 cm széles, kerek fa. Nehezen hasadó fát választottak hozzá; gyertyán-, bükk-, som-, tölgyfa. A hadarót és a nyelet erős nyersbőr vagy más, gömbölyű bőr kötötte össze kb. 10 cm távolságban, erősen összecsomózva, hogy el ne repüljön (53. kép).

144 Ma már csak alkalmilag használják és többnyire (a toldozott-foldozott maradék példányaival) borsót, babot csépelnek vele (54. kép). Ha az aratás előtti hetekben kifogyott a háznál a gabona, nem volt mit enni embernek, állatnak, egy keveset puszta kézzel vertek ki maguknak. Kisszékhez, szekérkerékhez, tilóhoz verték a két kézbe összefogott gabonacsomót. Bottal, bicikli felfordított és meghajtott hátsó kerekével (küllőivel) „raboltak" szemet a beadás idején, hogy maradjon valami.

145 A járgányos gép (45., 46., 47. kép) meggyorsította a cséplés munkáját. A magot ugyanúgy nem választotta szét, mint a nyomtatás és cséplés, de haladósabb volt. A járgányt hajtó lovakat váltották benne. 4 lóval 25 q-t is elcsépeltek egy nap. Hét ember kellett hozzá: 1 etetett, 1 adogatott, 2 a szalmát hordta, 1 a szalmakazlat rendezte, 1 a töreket rázta a gép szájánál, 1 pedig a lovakat hajtotta (46. kép). Ipolybélről, Párkányból jártak át Vámosmikolára csépelni, tizedikért, később kevesebbért is. Két pár ló két kocsival járt, rajta a gép és a szelelőrosta is.

146 Az első háború után egyre több gazda vett járgányos cséplőt, és így lassan elmaradoztak a bércséplősök. A gépet hitelre adták, a felét kellett csak kifizetni. A géptől a kazalig a szalmából hullott a mag. A töreket pedig egy asszony rázta, rúgta görbe fogú gereblyével (51. kép). Amikor már vastagra hízott a szemből alakult kohász, leálltak és összetolták garmadába a szemet. Este rostálás éjfélig, hajnalban cséplés újra. A tüzesgép és az azt követő cséplőgépek már tiszta szemet adtak, ami a kereskedelem szempontjából nagyon fontos volt. Korábban a gabonát nagyon fáradságos munkával tisztították meg. Csak a szabadban történő gabonatisztítást (szórás) ismerték, amelynél a fa szóróZapáttal (50. kép) a gabonát a levegőbe dobták, amelyből a szemet a szél közel; a tokiászt, töreket, polyvát távolabbra röpítette, elválasztva azokat egy191