Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Ikvai Nándor: Földművelés az Ipoly és a Börzsöny között

68. kép. Pévásszín fonott oldallal (Ipolytölgyes, MTA N'KCS, F. 16 123. 'Fotó: Bíró F.) kérdései szerint fogazott és sima élű sarló (salló) is volt (33. kép). 1890-ben még gyakori a sallózás. 1915—17-ig a szegényebbek egy-két községben még sarlóval vágták le kis gabonájukat. Kemencéről a Néprajzi Múzeum gyűjteményébe is bekerült egy fogazott élű sarló. Ipoly tölgyesen fogazott sarlóról tudnak ugyancsak, és az adatközlő (80 éves Hegedűs László) gyermekkorában már csak 2—3 ember aratott sarlóval. A szomszédos Paláston és Csábon is élénken él a sarlózás emléke, ahol 1900-ig még néhányan arattak sarlóval. Az emlékezet szerint a sarlókat több helyen a kovács készítette, de mindig ő fogazta.

119 A sarlós aratásnál az asszonyok végezték a vágás munkáját. Többen is voltak egy vontában (egy sorban). A férfiak kötöztek. A csizmaszárban volt a kötőfa, és az összefogott kévét ezzel kötötték keményre, szorosra. A kötőfa 4— 5 cm vastag, 30—40 cm hosszú, egyik végén hegyes (többnyire akác-, gyertyánvagy valamilyen gyümölcsfa) szerszám volt, ami nem hajlott, nem kopott nagyon (32. kép). A falvak mindegyikében ismert. Bernecén kötőfa, Ipolytölgyesen és több faluban kévekötöfa, Vámosmikolán sinkófa, Paláston karó a neve.

120 Általános használata a sarlózással együtt szűnt meg. A sarlós aratást nagyon pontos és gondos munkaként emlegetik, és áhítattal beszélnek róla, ahol nem kellett gereblyézni és nem hullott el egy kalász 69. kép. Lábakon álló színajja, kazalban folytatva (Ipolytölgyes, F. 11 868) 181