Ikvai Nándor szerk.: Börzsöny néprajza (Studia Comitatensia 5. Szentendre, 1977)

Kocsis Gyula–Nagy Varga Vera: Perőcsény és Vámosmikola állattartása

... Az első csoportba a »jegyhez-« és a holdnegyedhez igazodó ültetés szokása tartozik. A kettő közül a hold járásán alapuló ültetés látszik a régibbnek. A csillagképekre »jegyre« ültetés a népszerű kalendáriumok asztronómiai tudósításain alapulhat."

29 Jelen esetben a „jegyre" ültetés szokásáról van szó, amely valóban összefüggött a népszerű kalendáriumok elterjedtségével. Ha megváltozott formában is, de ez a szokás a csillagképekhez igazodó munkakezdést őrizte meg. A hold változását a baromfi ültetésénél nem vették figyelembe. A jelenlegi gyakorlatban a legnevezetesebb időpont a „rózsahullás" ideje. Ügy ültetik a kotlóst, hogy a kelés ideje ne a rózsaihullás (csipkerózsa) idejére essék. Tojásválogatás, fészekkészítés Körültekintő gondossággal válogatták a fészekbe való tojást. Nagyon kedvelték a fekete tyúk tojását, mert az pirosabb héjú tojást tojt, nem olyan világos héjút, mint a többi. A fekete tyúk tojását feltétlenül kotlós alá tették. Kimaradt a gyenge, fehér héjú, abroncsos, pettyes '(fehér pettyek voltak rajta) és a kétszékű tojás is. Ezeket a háztartásban használták fel. Csak a tiszta tojást tették a fészekbe, amelyikből a „kakas kivette a vámot". Soha nem tettek páros számú tojást a kotló alá, mindig csak páratlant, általában 19—21 db-ot. Tyúk alá másnak nem adtak tojást, amíg maguknak nem ültették. „Amíg én nem ültettem tyúkot, addig másnak nem adtam tojást" — mondták. A lúdtojást válogatás nélkül a fészekbe tették, csak a Mátyás napi tojást jegyezték meg (ceruzával M betűt írtak rá). Erre azért volt szükség, mert a hiedelem szerint abból hibás kelt: a kislibának két feje volt, vagy az egyik lába rövidebb volt, esetleg 3 lába is volt — kelés után rövidesen elpusztultak. Amikor a tyúk lekotlott, meghevert, elkészítették a fészkét. Lehetett a szobában, kamrában vagy ólban ültetni. Januárban, februárban a legtöbben még a szobában készítették el a fész'két. Ez a korai ültetés nem volt nagyszámú, a legtöbbet márciusban és áprilisban ültettek. „Gömbölyű, fületlen fonott kosárba", lúdkasba, esetleg egy feneketlen, rossz kosárba búzaszalmát tömtek. A lúd számára, jóval az ültetés időpontja előtt, elkészítették a fészkét és kitették az ólba, hogy oda tojjon és megszokja a fészkét. A lúd „pölyhöt eresztett és nem ment ki az ólból", ülve maradt a tojásokon. Eljött az ültetés ideje, mert a lúd „kitojta magát". Néhányan a lúdkas aljára — a szalma alá — fekete rongyot tettek, hogy a tojás sötét legyen. Próbaültetést nem csináltak, a kotlóst a tojásokra ültették. Az első napokban rostával vagy egy férfiinggel vagy más, használt ruhadarabbal letakarták, hogy megszokja az ülést. Az ülő tyúknak vegyesen adtak árpát és kukoricát, hogy „ne hízza fel magát", mert akkor könnyebben otthagyja a fész'két. A kotlóst legtöbb helyen reggelente ledobták a fészkéről és megetették. Közben a tojásokat is megmozgatták (megkeverték). A ludat nem kellett levenni a fészkéről, mert magától leszállt és újra visszaült. Élelme kukorica helyett inkább kenyér és búza volt. A tojáson ülő állatok nyugalmára vigyáztak,».,,Ha tyúk ül a tojásokon, a szobában ne zuhogjanak (zörögni, kopácsolni), mert a tojások bezápulnak". Ceher 124