Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

— akkor többé nem lesz érvényes az imája. Nagyon hívő ember volt, annak ellenére, hogy ilyen érdekes módon fűszerezte életét. Amit látott az apjától, nagyapjától, azt mind átvette, folytatta, sőt ragaszkodva hozzá, szentnek vallotta. Törvényszerűen beillesztette életébe. Nekem elmondogatta, így oktatott. Ha részemre érdekes volt, megjegyeztem, de ellent nem mondtam neki, nem is mondhattam volna. Sokat mesélt a boszorkákról. Szerettem hallgatni, csodás mesélő Boszorkány tehetséggel adta elő. Ebben egyetértettek édesanyámmal. Ki tud na- történetek gyobbat, érdekesebbet, sőt félelmetesebbet elmesélni? Édesanyám is sokat mesélt. Öt a nagyanyja nevelte, az pedig 1823-ban született. Sokszor rámszólt édesanyám, ha valamit reklamáltam, hogy őt a nagymama tanította és soha nem vitatkozott vele, akkor én pláne ne vitatkozzam, és higgyem el neki, amit mond. Boszorkák igen is voltak, az ő nagyapja saját bőrén tapasztalta. Ezeket az elbeszéléseket ők a néprajzi gyűjtőknek is elmesélték, pl. dr. Gönyey Sándor tanár úrnak. Én most csak megismétlem. Édesanyám úgy állította, hogy az ő nagyapja is erős, magas férfi volt. Legénynek is igen daliás lehetett. Egy lakodalomban volt nagyapa. Ott a főszakácsnő a falu leghíresebb boszorkája volt. Hajnalban — a lakodalomban — régen szokás volt, hogy „patkolták" a lányok csizmáját, meg a menyecskékét is, amikor leittasodtak az emberek és a legények. A menyecskék, lányok pedig „borotválták" őket. A patkolás úgy történt, hogy a fiatal menyecskét megfogták, a lábát felemelték, a csizmapatkót valami ütleggel veregették. Nagy volt a védekezés, a harc, nem valami kellemes egy nőnek, ha a lábát emelgetik, bármennyire vicc is az egész. Igen nagy volt az elismerés, olyan személy iránt, akit nem tudtak lefogni és megpatkolni, összefogott a fehérnép és a férfikar is! De a férfiak már olyan selyemhangulattal, nem biztos fogással nyúltak a menyecskékhez. Ezért csak hangulatos vetélkedő volt az egész. A borotválás szintén hasonló volt. A lányok és a menyecskék döntötték le a férfiakat és féltéglával vagy kemény kukoricatuskóval — másképp csutkával — dörzsölték meg az arcukat. Nagyapámat is, mint legényt le akarták a lányok dönteni és megborotválni, de nem sikerült. Az említett szakácsnőnek több lánya volt, három eladósorban, akik ott mulattak, abban a bizonyos lakodalomban. Mivel nem sikerült a nagyapa borotválása, elmentek a lányok panaszra a szakácsnőhöz. Minden legény meg van borotválva, csak Pista nincs, azt nem bírtuk ledönteni. Erre a szakácsnő felkelt és arra ment, ahol ült nagyapa. Az látta szegény, hogy feléje megy és figyelte is azt a szúrós tekintetét. Mindenki ismerte és féltek is tőle. Nagyon mérges arca volt — ahogy mesélték —, keveset mosolygott életében. Odaért nagyapa mellé és gyengén megrúgta a lábát. Ezt látta, érezte is. „Nagyon megborzadtam ezek láttán. Két-három perc múlva kirázott a hideg. Ő visszament, küldte a lányokat, hogy jöhetnek. A lányok jöttek, le is döntöttek, meg is borotváltak. Olyanná váltam, mint akit a sírból húznak vissza. Kezeim remegtek, de még a lelkem is. Borotválás után haza is jöttem, mert olyan rosszlét jött rám, hogy hazakívánkoztam. 85