Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

gyöt ordított a százados — „Azt a vén csavargó mindenit az anyádnak, azért kínlódtam én három nap, hogy így fejeződjön be?!" (Szeretnék olvasóim lelkébe látni, amikor olvassák soraim. Azért, hogy mi a véleményük róla. Mit gondolnak, miért írok meg minden egyszerűséget az én drága szüléimről. Ne a bőbeszédűségemnek tessenek könyvelni, hanem az őszinteségemnek, mert emellett még a hétköznapi, küzdelmes, verítékes, nehéz megélhetés is folyt. Elmondom, mert ő is mondta sokszor, mindenkinek, boldogan kacagva.) Egyszer nagy aszály volt, nem volt kukorica az egész országban. Három méter Nagy volt a kereslet. Egy váci kereskedő jött árpát és kukoricát kukorica vásárolni. A Csekulai kocsmájában, mely a falu közepén volt, találkozott vele. Ott meg is egyeztek a boros pohár mellett. Az árpát muszáj volt eladni, mert kellett a pénz adóra, a másik része pedig a megélhetéshez. A kereskedő nagyon kérte, hogy legalább vagy 2—3 méter kukoricát is szerezzen apám neki. Nagy panasszal terelik el a kereskedőt a kukoricavásárlásról, mert szárazság volt. De az csak erősködött, hogy jól megfizet érte és írásba adja, hogy három méterért mit fog fizetni, hozzanak ide két nap múlva három méter kukoricát. Meg is történt az egyezség, írásban is elkészült a szerződés, amelyet apám magához vett. Boldog volt a kereskedő, hogy lesz kukoricája, na meg apám is, mert becsaphatja a kereskedőt. Jött is a kereskedő két nap múlva, ott is voltak a partnerek a csárdában. Kocsival jött, mert vinni akarta a kukoricát. Ki is rakta az árát apám elé, apám is kiteszi az aláírt levélkét, amit tanúk is aláírtak, hogy három méter kukorica árát megkapja a kukorica átadásakor. Benyúl édesapám is a zsebébe és kivette a három méter kukoricát, amely egy spárgára volt felfűzve. Akkor verte a fejét a kereskedő, hogy nem három métermázsát írt alá, csak 3 métert. 70. éves házasévük előtt egy éVvel halt meg édesanyám 1965. Apám halála április 9-én. Édesapám két évvel élte túl, 1967. március 7-én halt meg. Ezen a napon halt meg Kodály tanár úr is, egy óra különbözettel. Édesapám 7 órakor reggel, tanár úr pedig reggel 6 órakor. Hogy mennyire csodás ez az esemény, ki kell emeljem és külön megemlítsem. — Édesapám mindig jósolgatott nékem több mindenről, többek között saját halálát is kihangsúlyozta: „Meg fogjátok látni Julkám, én egy különös napon fogok meghalni — szavait idézem — nevezetes nap lesz az!" Mosolyogtam hallatán — ismervén szokását —, talán gyengéjének is könyveltem. Annak ellenére még most is csengnek a fülemben szavai: „Meg fogod látni Julókám, én olyan napon fogok meghalni, amit a magyar nemzet fel fog jegyezni." 95 éves korában fejezte be életét. Pedig nem nézett úgy ki, mint aki sírba készül, — mások szerint. Én megláttam rajta a változást 3 nap előtt, szóltam is az akkor itt kisegítőként levő doktornak, hogy jöjjön ki és vizsgálja meg őt. El is jött, végtelen kedves volt. Kértem, hogy ha lehetséges mentsük meg az életét, mert nagyon szeretem az édesapám. Fiatal katonaorvos volt. Minden elismerését adta nékem, hogy ily magas kornál is féltem az életét. Vigasztalt engem, nincs ok az elkeseredésre, „olyan jó szíve van a bácsinak, hogy a fél falunak nincs ilyen." Boldog voltam ezek 71