Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)
Volt neki egy nagyon kedves barátja. Balognak hívták. Ezzel ter- Apám legénysége veztek minden kalandot ki, míg be nem nőtt a fejük lágya. Legények lettek. Az istállóban háltak akkor a legénynek valók, sőt még ha nagy család lakott együtt, a fiatal házasok is kikerültek. Onnan jártak udvarolni, az volt a legényszoba. Ott szervezkedtek a legények a téli estéken, még a karácsonyi kántálásra is ott próbálták a köszöntőket. Zenekari próbák voltak ott. Hangszerek; citera, harmonika, dob, csengettyű, szájharmonika szólt, még kaszát is pengettek. Itt készültek fel a betlehemezésre is. Erős szál legényke növekedett apámból. Nem félt senkitől, ő volt a falu leggavallérabb legénye. Erejével félelemben tartotta a falu fiataljait. Nagyon szeretett mulatni. Róla költhettek volna azt a nótát, amit én is minden alkalommal szívemből énekelek — ha nem is népdal és nem is szép —, mert ráillik : Nótás kedvű volt az apám, átmulatott sok éjszakát Nem sajnálta rá a napot, kettőt-hármat összetoldott. Az udvarlást 19 éves fejjel kezdte el. Egy szép lányt választott Katonakor magának. Örültek a szülők is mind a két részről. Törvénybíró lánya volt. Mikor bevonult katonának, egész komoly férfi vált belőle. Igen ügyes volt, elsajátított mindent, amit emberi kéz alkothatott. Gyönyörűen énekelt, csodálatosan táncolt, egyszóval több emberi kiválóság nyilvánult meg benne. Fájó szívvel vált meg a menyasszonyjelölttől. Hozzájuk beszegődött egy fiatal legényember a gazdasági munkához, mivel ők a bátyjával berukkoltak katonának. Erre a legényre bízta a kislányt, hogy figyelje, hogy viselkedik, mert három év nem kis idő. Vele közölje, ha valami történne. Folyt is az ellenőrzés, és elejében még nem történt semmi. Jártak be hozzája csomaggal, mert neki már nem volt édesanyja, csak Józsi bátyjának a felesége, illetve sógorasszonya viselte gondjukat. János bátyja is katona volt. Nagyon meg volt elégedve apám Csonka Vera ángyommal, hogy pótolta az édesanyai szeretetet. Nagyon szépen mosott rájuk, varrt, főzött nekik, csomagot is többször küldött. Az akkori katonát csak egy év után engedték haza, volt úgy, hogy három évig egyszer sem. Nagyon beilleszkedett apám is a katonaéletbe. Oda az ilyen stílusú emberek kellettek. Vakmerők, erősek, szilaj természetűek. Értett az állatok kezeléséhez. Édesapjától vette át ezt a módszert, mert a juhászkodás alatt volt ideje ezzel foglalkoznia. Nagyon büszke volt katonaéletére, mert ott volt ideje kinyilvánítani minden oldalról a tehetségét. Mesélte, hogy az ő rukkolása nagyon szép volt, mivel ketten rukkoltak a bátyjával, ök az ikladiakkal vonultak be, mert ott voltak anyakönyvezve. Édesapjuk kocsin vitte őket Aszódra, Aszódról pedig egy híres cigányprímás is rukkolt, aki jó barátja volt. Az is maradt neki, „udvari zenésze". Később is minden alkalomra kijött hozzánk, utoljára 1949-ben voltak nála a búcsúban. Az egész zenekar kijött fuvarossal, beállt az udvarba, kifogta a kocsis a lovait, a zenészek 57