Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

pedig bevonultak és egész napos vendégként játszottak vagy beszélgettek. Késő esti órákban távoztak el. Ez a zenész játszott az esküvőjén is. Amikor berukkolt, egy napig mulattak. Rozmaringgal díszítették ki a lovakat és kalapjukat. Ilyen reguta volt az én apám és ezt énekelte: Mikor engem besoroztak virágzott az erdő Sírt a babám, hullt a könnye, mint a záporeső Ne sírj, ne ríjj drága violám, visszajövök én még tehozzád, Ha letöltöm ezt a betyár harminchat hónapot Először is búcsúzok a drága jó anyámtól, Másodsorban búcsúzok a drága violámtól, Isten véled kedves jó apám, Tevéled is kis tubicám, Visszajövök nemsokára, visszajövök hozzád Mikor engem besoroztak virágzott a mező, Sírt az anyám, hullt a könnye mint a záporeső, Sírva, ríva panaszkodott az édesapámnak, Hála Isten, besorozták e csavargót katonának El kell menni katonának messzire, Itt kell hagyni a babámat, nincs kire, Terád hagyom legkedvesebb pajtásom, Éljed véle világodat, nem bánom. Majd ha letelik a három esztendő, Kedves pajtás add vissza a szeretőm, Élted véle világodat idáig, Én majd élek koporsóm bezártáig. Az aszódi sorozóra süt a nap, Benne ülnek a sorozó tiszturak, Egyik írja hány centiméter vagyok, Másik írja, hogy a babám elhagyott, Egyik írja gyenge testem állását, Másik írja babám búcsúzó szavát. El kell menni katonának, el, Szeretőmet nem vihetem el, Nem zsebkendő, hogy a zsebembe tegyem, A kaszárnyába magammal vigyem. 58