Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

Kihajtottam a libákat a falu végére, Arra jött egy barna legény, rám kijabált érte, Ne kijabájj barna legény az én ludajimra, Táncot járva tijed leszek, gyere a karomba. Elvesztettem zsebkendőmet, szidott anyám érte, Megtalálta egy szép legény, csókot kívánt érte, Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni, Szabad az én galambomnak páros csókot adni. Utána bejöttek hozzánk, mert bármit kérdeztek tőlem, mindennel a szüleimre hivatkoztam. Édes jó anyám nagyon szűkszavú asszonyka volt, nem is vendégrajongó, nem találtak valami nagy fogadtatásra. De az a szobasarok, ahol az én rongybabáim voltak, az igen lenyűgözte őket. Ott volt ám minden magamfajta játék, kukoricatuskó baba, állatfigurák, kukoricaszárból alkotott állatok, gémeskút, ökör, pásztor. A rajzaim papíron, vászondarabokon, s még ehhez hasonló több más játék. Nézegették, érdeklődtek mindenről. Később megérkezett édesapám, az már kedvesen fogadta őket. Nagy hanggal köszöntötte: —• „Isten hozta az urakat! Kikkel volna szerencsém?" Bemutatkoztak. De akkor a vidéki ember nem sokat tudott róluk még. Bizony, ha látták is őket, még szóba sem akartak állni velük, olyan jöttmenteknek vélték őket. Nagyon nagy különbözet volt akkor a vidéki és a városi ember között. A múltnak a nehézségét csak az egy- , szerű munkásember érezte igazán. Szegény ember nagyon sok volt a községben. Emlékszem a sok esti beszélgetésre, amikor oly nagy betűkkel kezdték a régi öregek: — „Hej, az urak, azok az okai a mi szegénységünknek ! " Édesapám más volt, nagyon barátszerető volt, és igen érdekelte minden ember témája. Ebben a hangulatban üdvözölte a két idegen vendéget, és szaladt is a pincébe borocskáért. A vendégek egy-egy pohárkával elfogyasztottak és a további útról érdeklődtek. Lehet, hogy édesanyám kedvetlensége indította útra a két utast. Kedvesen, finoman elköszöntek, engem még utólag is megdicsérve távoztak. Ez volt Bartók és Kodály tanár úr, amit később tudtunk meg. Édesapám csak annyit jegyzett meg róluk : — „Nehéz kenyérkereset ez is, amit ez a két vándor úri utas folytat." A szomszéd dühösen ráfelelt: —. „Ezeknek ezért is fizetnek? Vannak emberek, akik nem szeretnek dolgozni. Kapálni nem akar, kaszálni szegyei, inkább így kóborol." Nem értették meg őket. Két hét múlva több néprajzos felkereste a szülői házamat. Dr. Gyönyey Sándor Görnyey Sándor tanár úr több társával kocsival jött le hozzánk. Hal- és a kutatók lottak rólunk és ezért kerestek fel bennünket. Éppen a libáknál üldögéltem akkor, amikor a dombtetőn körém álltak egy páran, de már ezeknél fényképezőgépek voltak. Tiltakozni kezdtem a fotózás végett. Szintén a szüleimre hivatkoztam. Féltem a szigoruktól és az ő engedélyük nélkül nem akartam odanézni, ahová éppen kellett volna. Ez roppant tetszett a vendégeknek, azonnal jöttek is velem az engedélyt megkérni. Ők is abban a fogadtatásban részesültek, mint az első kettő a múltkor. Csak most az a szerencse is közrejátszott, hogy édesapám 4 Studia Comitatensia 4. 49