Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

Óh, de senki sem könyörül, telve minden hajlék, Hová legyen a szegény szűz, irgalmas Istenség, Míg egy rongyos istállóban a városon kívül, Szül isteni gyermeket kín és fájdalom nélkül. Nyugodj hát szűz karjaimon, kínoknak gyermeke, Édes szenvedést okozó szűz anyád érdeme. Szívemnek drága szülöttje, sok fáradság után, Sem lelhettem méltóbb szállást Betlehem tájékán. Üdvözlégy kedves magzatom, szenvedő nagy Istenség, Dicsértessél a jászolba, mindörökké ámen. A most következő ének még a régi kántálásából való. Az édesanyám, Régi kántálok nagymamájától tanulta és az is az ő nagyanyjától. Betlehem kis falucskája, Karácsonynak éjszakáján, Fiú Isten ember lett, Mint kisgyermek született. Ötét hívták Jézuskának, Édesanyját Máriának, Ki őt pólyába tette, A jászolyba fektette. Az angyalok fönn az égbe, Mennyei nagy fényességbe, Szépen így énekeltek, Dicsőség az Istennek. Pásztorok a falu mellett, Báránykákat legeltettek, Meghallván az éneket, Jézuskához elmentek. Ájtatosan letérdeltek, Jézuskának ágya mellett, Hogy őt buzgón imádják, Az ég és föld királyát. Azután meg napkeletről, Ragyogó szép csillag kelt föl, Elindult nyugat felé, Három király követé. Ezek is a Jézuskához, Betlehemi jászolához, Mentek el imádni őt, Az édes üdvözítőt. 287