Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

egy lány, akkor először nem kedvességgel közeledett, hanem heccekkel. Lelopta a szalagot a hajáról, elkapta a zsebkendőjét, és nem adta vissza. Többször csípdelte, sokszor ütötte az orsóját, bosszantotta azzal, hogy sok csókért adta vissza. Ha több mindennek kiviccelte már, akkor tudták, hogy valamire készül. De az ilyen készülés folyt még egy évig is, vagy tovább. Az udvarlás ilyen formája csak fiatal lányokkal szemben nyilvánult meg. Ezek voltak a komoly szándékok. Idősebbeknél sokszor úgy folyt az udvarlás, hogy minden este másik lányt kísért haza, az amolyan szélhámos legény. Amikor hazakísérte, énekszóval indultak tovább : Már ezután két szeretőt tartok, Harmadiknak balszemmel kacsintok, Negyediket két karomba zárom, Az ötödik lesz igazi párom. Az ilyen módszert komoly lánnyal nem lehetett tenni. Csak azokkal, akik könnyen egyeztek a legények furcsa tolakodásával. Előfordult, hogy a jóhiszem is balul sikerült, egy-egy őszinte lány áldozatul esett, de ez elég ok volt arra, hogy többé ilyen ne történjék. Kifogtak az olyan lányon, akit az kísért haza, aki akart. Sőt egymást küldözték a legények, „most te mennyé, holnap én, azután pedig ő fog menni". A végén senki sem ment. Igaz, hogy a lányok férjhez akartak menni. Falun ez volt az igazi szerencse: Fiatalon, gazdag helyre! Ha utána a kenyeret is sajnálták tőle, sőt az istállóban hált, az sem számított. Az anyja Ezért a nagy áldozatért nem a falusi nép hibáztatható. Érthető választott a törekvése annak az egyszerű embernek, aki több akart lenni életében. Lemondott az egész életére szóló boldogságáról, azért, hogy legyen valamije. Saját szekerére ülhetett, saját földjét művelhette meg. Ez csak akkor történhetett meg, ha úgy ment férjhez, hogy a férjnek való nem volt nincstelen, vagy a legény magának gazdagabb lányt kapott feleségnek. Sokat koplaltak a szülők, ha egy darab földecskéi akartak venni. Nem is falusi betegség az érdekházasság, csak sajnos a maradiságnak könyveltek el mindent. Az egyszerű embereknek el kellett viselni mindent. Elvette a legény azt, akit az anyja választott. Vagy férjhez ment a lány ahhoz, akit javasoltak neki. Igen, igen, de az anyja azért javasolta, mert tisztában volt a nyomorával és féltette gyermekét. A szegény falusi embert, ha lemondott szerelméről, akkor is ostobának nevezték, de akkor is, ha szegényt vett el. Ha győzött a szerelem, feltört a szegénység. A boldogsághoz kell egy kis anyagi jólét is, mert a boldogságot szegényen nehéz fenntartani. Ezért jó a népdal, ami kifejezi a bánatot, az örömet, az igazságtalanságot. Haragszik az édesanyám, hogy én megházasodtam, Hogy én az ő hajlékába ilyen szegény lányt hoztam, Szegény a lány édesanyám, de gazdag a szerelme, Szerelminél is többet ér a rám ragyogó szép szeme. 240