Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)
a kapuban, vagy kísérték a kislányt haza. Éppen úgy udvaroltak nékem is, másnak is. Látta a trázsa, a bokter. Világított a hold, nem lehet letagadni. Ezért volt mindenki boktera! Tudta, hogy kihez ki jár, kivel állt a kapuban, mikor ment haza tőle. Napközben, ha találkozott a lányokkal, mosolyogva beleegyezését adva heccelődött. Sok lány lesütött szemmel köszönt néki, míg jó atyai hozzászólással meg nem vigasztalta: — „Oda se lelkem, nem te találtad ezt fel, Éva anyánk! Én is úgy tettem, más is úgy teszi." — így aztán beletörődtek a lányok abba, hogy a bokter mindenkiről mindent tud. Sőt még cenzárnak (közvetítőnek) is felhasználták a legények. Ö volt a legráérőbb ember, ideje volt, alkalma pláne. Kapott érte egy kis szíverősítőt, intézkedett: hol elszólta a jövendőbelit, hol rábeszélte, amire éppen megbízták. A tollfosztóban mesélte a nagynénikém a következő történetet. Rác apó Ö is az öregszülejétől hallotta, az anyós mamókájától. Rác apó volt a közvetítő a bokter, aki szeretett közvetíteni. Régen az öregek intézték az ilyesmit. Fiatalok csak a készre találtak. Volt egy igen gazdag legény a faluban, de nagyon málécska volt szegény. A falu legszebb lánya szegény szülők gyermeke volt. De világi lány volt! Dolgos, ügyes. A gazdag legény szülei megkérték a bokter apót, hogy valahogy hozza össze a fiatalokat. Nem volt könnyű dolga az apónak. A lánynak volt már udvarlója. A fiatalok, miután megtudták mi készül ellenük, öszszebeszéltek, hogy ők szúrnak ki az apóval. Mivel annak nagyon katonás felesége volt, úgy eszelték ki, hogy a feleséggel jól megveretik a cenzárt. Ügyesen meg is oldották. Volt valami koldusasszony aki a pásztorháznál az istállóban szokott meghálni, nagyon szerette az italt. Meghívták a lányék istállójába szállásra. Leitatták annyira, hogy tehetetlenül elaludt. Tíz óra utánra meghívták az apót is, amikor a tizet elfújta a faluban. Ö sem utálta az italt. Kapott is bőven mákhajlével főzött pálinkát úgy, hogy másnap délben tért észhez. Mikor legjobb álmát aludta a két öreg, összerakták őket mint házastársakat, és bezárták rájuk az ajtót. A legény elköszönt a kislánytól, elment a trázsák keresésére, a megbeszélés szerint. Össze is találkoztak. Köszöntötték egymást, majd a legény kérdezte, hogy hol az öreg bokter bácsi? A trázsák csodálkoztak és mondták, hogy nem tudnak róla. A tizet elfújta, őket más irányba küldte, de már egyet kéne fújni és sehol nincs az öreg. A legény is készséggel keresésére indult a trázsákkal, majd három óra után azt tanácsolta a trázsáknak, hogy feltétlenül nézzék meg otthon, ők az illetékesek. Ha nem volna otthon, akkor meg a felesége biztos fogja tudni, hogy hol van, vagy körözni fogja őt. Űgy is történt, bejelentették az asszonynak az esetet. Ö aztán nem volt szívbajos, ment is a keresésére! Nem lelte az egész faluban, pedig átkiabálta elég szívesen. A kislány sem tudott aludni, várta a fejleményeket. Édesapja kiment reggel korán a tehenét etetni, mert az erdőre járt dolgozni. Jött vissza, újságolni a családjának, hogy Rác apót keresi a Rác mami, elveszett az éjjel. Mindenkit leállított az úton, nem látták-e őt valahol. A lánya bebújt a dunnájába és úgy mosolygott. Hallgatta az apja szánó szavait. — „Kár azért az emberért, sok jót tett az a falunak. Ugye a mi lányunkat is a leggazdagabb helyre akarja juttatni." — Üjból kimegy a gazda, hogy ő is 235