Vankóné Dudás Juli: Falum, Galgamácsa (Studia Comitatensia 4. Szentendre, 1976)

Nagy csokor pünkösdi rózsa volt rajta, körül a szép szalag, ami odafogja. Házról házra mentek pünkösdöt köszönteni. Beköszöntek a házhoz és megkérdezték: „eljárhatjuk a mavagyont?" Egy tartotta a botot, a többi (kettő—három) pedig körültáncolta. Bementek az udvarba. De néha, ha a háziak kinn ültek a ház előtt, akkor kinn az utcán járták el. Majdnem minden kislány járta a faluból, kb. tíz éves korig. Általában egykorúak, egy bandába tartozóak voltak. Énekeltek, táncoltak közben: Ma vagyon, ma vagyon, Piros Pünkösd napja, Holnap lesz, holnap lesz, A második napja, Andreas bokrétás, Feleséges, jó táncos, Jól fogd meg, jól meg fogd, A lovad kantárját, Ne tiporja, ne tapossa, A pünkösdi rózsát. Nagyszüleim idejében, amelyik kislány a mavagyonos botot vitte nagyon szépen fel volt öltöztetve pártás koszorúba. Először őt ünnepelték meg. Az ünneplés úgy történt, hogy a kislányok kezükkel láncot alkotva járták körbe a kislányt, ahogy haladt az úton. A láncjárás énekszóval volt egybekötve, amint az utcán végigvonultak. így mutatták be a falunak a mavagyon lányát, azután kezdték a házalást. Nem az anyád hozott a világra, Rózsafának termett meg az ága, A rózsának tövisén a szára, Pünkösd napján jöttél a világra. Gyerekek kiabálták, míg egyik háztól a másikig mentek, vagy más csoportokkal hazafelé összeverődve találkoztak : Andriás a király, Bokrétás a lován, Arany a zabola, Pünkösdi rózsa a bokréta. Amit kaptak a gyerekek (almát, diót, tojást, egy-két fillért), mindennek örültek, a végén pedig osztoztak rajta. Ez volt részükre az igazi élmény. Várták és vártuk minden ünnepnél ezt az oldalát is az élménynek. Hiszen ezt hallottuk a nagyszülőktől, ezt láttuk szüléinktől, nagyobb testvérektől. Testtel, lélekkel át voltunk itatva minden ilyen dologgal. Alig vártuk, hogy jöjjön az az ünnep, ahol valamit cselekedni kell. örömmel besegítettünk szüleinknek, csak azzal is előbbre tudjuk tolni az idő kerekét. De sokszor megkérdeztük: hányat alszunk még addig, míg az a bizonyos nap ideér, amit várunk? Édesanyám 154