Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Irodalom - G. Sin Edit: Gyóni Géza Pest megyében és Budapesten töltött évei (1906–1910)

„Futunk az úton, ki kocsin, ki gyalog Fáradt az igás, s az ember is fáradt. Nyikorog, nyikorog az életkerék, S messzi mezőkről már hangzik elénk Pengése, jaj, a halálkaszának." Sivár, örömtelen az élet. A századelő hivatalos irodalmának idillikus, szabolcskás életszemlélete nem jellemző Gyóni e verseire. A faluban többé otthont nem lelő, a várostól megcsömörlött embernek elszállt minden illúziója, s az elszállt illúziók helyett nem kapott újakat. Maradt a meztelenre vetkőztetett, hideg tárgyilagossággal szemlélt valóság. A végkövetkeztetés mégis minden logikai érv ellenére életpárti: Míg a halál csapkod, kaszál körülöttünk, ,,... mi úgy örülünk . . . Hogy nem miránk csap, még nem miránk csap." Bonyolult, megfejthetetlen ez a képlet, költőileg elég így felvetni is, megoldását nem várhatjuk Gyomtól. Gyóninál az értelmetlennek látszó, kisszerű élet és a halál dilemmája konkrétabban is felmerült. A végkövetkeztetés a gyakorlatban is azonos volt az Életöröm végkövetkeztetésével. A halál apródja című vers saját 1904-es öngyilkossági kísérletére utal: „Egyszer nagyon fájt már az élet. Fájtak a szeplős féregarcok. Fájtak a csókok, s fájt nem tudnom: Minek kínlódni ezt a harcot. Ha még harc lenne ! Mell a mellnek ! De kis kenyérért sántikálva, Éhes férgekhöz dörgölődzni... Kéjjel gondoltam a halálra." Mégis győz a költő egészséges életösztöne. Nem talál — nem találhat — egyetlen józan érvet sem az élet mellett, mégis kimondja: „Csúf, csúf ott fenn, és fáj az élet, Fáj a csók, és jaj, fáj az álom. És mégis szép és mégis élet, Nem baj, csak fájjon, soká fájjon!" Igaz, az élet melletti szép hitvallása cáfolataként Gyóni 1909-ben ismét öngyilkosságot kísérelt meg — ismét sikertelenül. Gyóni és a főváros viszonyát legjobban a Budapest című költeménye illusztrálja. Könnyed, lebegő képpel indul a vers: „Ezüst-ködből már fátyolt vett magára. Fehér gázlángok, mint a gyöngysorok, Ragyognak rajt, s most imádóit várja." A hideg, fehér színek ellenére is szebbnek látszik ez az éjszakai Budapest a Gyóni-ábrázolta faluképnél. A következő sorok viszont arra utalnak, hogy ez a szépség csak külszín, reklámfogás. Az öreg Duna úgy duruzsol, mint egy vén kerítő: „Jertek, jertek, itt mindig áll a bál." Még kiábrándítóbb a következő 422