Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Irodalom - G. Sin Edit: Gyóni Géza Pest megyében és Budapesten töltött évei (1906–1910)

Ez a mozgalmas igékkel teli, tömör képalkotási készségről tanúskodó néhány sor nem a tündöklő, csábító nagyváros képét adja, hanem a kapitalizmus kegyetlen törvényszerűségeit mutatja be minden illúzió nélkül. Maga a nagyváros komorságában, embertelenségében is erős, lenyűgöző, de a benne élő ember már kicsi, tehetetlen, gyenge, elszigetelt. (Nem az erős löki odébb a gyengébbet, hanem egyik gyenge a másik gyengét.) Majd a sűrűn egymás mellett, de mégis egyedül élő emberek képe következik epikusabb, névszókkal teli sorokban ábrázolva. Végül általános érvényű megállapítást von le a költő: „Vézna, csigázott testek inognak, Vérbefutottan bús szemek égnek, Szöges korbácsát nekieresztve Gyermekeit csak veri az élet." (A közismert Csak egy éjszakára . . . című versében ugyanígy áll egymással szemben a misztikussá felnagyított borzalom, az ember sorsát végzetszerűen meghatározó háború, és a kicsi, tehetetlen, elszigetelt ember ; „ ... gránátvulkán izzó közepén Űgy forog a férfi, mint a falevél".) Ezután a zord konkurrenciaharc szemléletes képe következik : „Sírva, sikongva, bukdosva rohannak, Kidől az egyik, helyibe más áll." Majd lefékez a vers lendülete, a város könyörtelen rohanása után ünnepélyes, lassú hömpölygéssel megdöbbentően szokatlan, tiszta, egészséges falusi idill tör be, — mintegy új irányba terelve a vers alaphangulatát : „Egy percre megáll az életi vásár, Egy percre bámész szemekkel állnak Vézna, igázott, csigázott testek S utat engednek három kis tömzsi Piros orcájú betlehemesnek." Döbbenetesen éles a kontraszt a városi szenny és a falu becsületes, naiv tisztasága közt. A három kis betlehemes szinte úgy válik ki a „szennyes, könynyes emberfolyam"-ból, mint ahogy a Madách-tragédiában Éva alakja felülemelkedik a kapitalizmus haláltáncán. Ez a kép csupán egy pillanatig tart, utána „ ... megint az élet harsogja bősz, vad harci dalát". Ismét vált a vers egy rövid, később még kétszer is megismétlődő, kijózanító mondattal: „Nincs itt karácsony." A falu és város hangulati-érzelmi ellentétét bemutató megdöbbentő, mozgalmas képsor után a költő szubjektív érzései kerülnek előtérbe: „örök nagypéntek szomorúsága Ül hiteroppant, bús lelkemen." Ezután megtörik a vers egysége, képei is erőtlenebbé válnak, általánosításnak szánt igazságai sem váltják ki azt a szuggesztív hatást, amit a vers első részében. Űgy tűnik, Gyóninak nincs elég ereje ahhoz, hogy hosszú versszakokon keresztül törésmentesen biztosítani tudja a vers egységes költői hőfokát, művészi 418