Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Néprajz - Paksa Katalin. Vázlatok Alsónémedi zenei életéről

Ez pedig a hétköznapok elsivárodásához, a spontán dalolási kedv megszűnéséhez vezet. Az egyik legkedveltebb, szinte mulatságnak számító, közösségben végzett munka a kukoricafosztás volt. A hosszú őszi esték és az újbor egyaránt kedveznek a nótának. „Fosztották a kukoricát. Letörtük, hazahoztuk, itthon halomba raktuk. Vacsora után tisztítottuk, danolgattunk. Barátnők, udvarlók, újborral. Danolásból meg viccelődésből állt az egész éjszaka, míg csak a fosztás tartott." „Vastagabb vége (ti. a nótázásnak) mindig kukoricatisztításkor volt, ősszel. A legzajosabb volt. Szeptember végén, októberben minden este zajos volt a község. Még a csendőr is körbeszólt csendháborításért, olyan nótázások voltak. Nem volt megszervezve, csak látták a fiatalok, hogy hoztak 4—5 kocsi kukoricát, akkor mentek, pláne, ahol lány volt. Egy kis tökmag, újbor, főzték a gyönge kukoricát. De nótázás volt végig. Elkezdték hét órakor, eltartott tizenegyig, éjfélig is. Vicceket is csináltak. Egyik fiatal erre húzódott a lánnyal, a másik arra." Fontos asszonyi munka volt a falu régi életében a kender termesztése és feldolgozása. Az idősebb asszonyok ma is szívesen emlékeznek rá, idézik a feldolgozás különböző mozzanatait. „Mindenkinek volt kenderföldje. Sók munkán ment keresztül a kender, amíg vászon lett belőle: áztatás, törés, taposás, gázolás. Tekercsekbe volt összetekerve. A lányok este összejöttek, taposták mezítláb. Legények is jöttek, azt danoltunk. — No este kiné gázótok? — A legények királydinnyét dugtak a konyhaajtóba, a lányok beleléptek." így ismerkedett, szórakozott a fiatalság, munka és játék összemosódott a dalolás örömében. Hosszú téli estéken zengett a dal a fonóházban is. „Szülémtül hallottam, hogy volt fonyóház. Mikor én má nagy voltam, nem volt. Mikor egy lány férenézett, akkor a rokkaszárat kilopták a legények a rokkáról. Csókká köllött kiváltani neki. Ahol két szoba volt, egyiket odatták a fonólányoknak. Fizettek érte." „Még régebben voltak fonóházak. Viccek voltak, nótáztak. Legény koromban már nem volt, csak hallottam az elődeimtől, hogy milyen mulatság volt ott." A nehéz, fizikai munka természetesen nem kedvez az éneklésnek. Mégis daloltak, ha csak lehetett. Az aratók munkába menet, de különösen hazafelé. Általában minden közösen végzett munka kísérője volt a dal. „Kilenc évig voltam summás a feleségemmel Jalics Géza szőlőgazdaságában Pusztagyálon. Ott is danoltunk napfőkőttő naplementig." A summásság robotjában segített megőrizni a derűt, az ember és a munka természetes kapcsolatának szépségét. 2. Alsónémedi zenei életében fontos szerep jutott valamikor a hangszereknek, a hangszeres zenének. Ma már nincsenek népihangszer-játékosok. Legföljebb néhány rozoga, padlásra dobott hangszer, s az idősebbek emlékezete őrzi még a citerások emlékét. Pedig nem is olyan régen még általánosan használták, kedvelték. De ismertek más hangszereket is. „Olyan füttyös ember volt a kanászbujtár. Vadászok jártak itten, fiatal volt a Pali, ez játszott furulyán. De úgy tudott fütyülni, hogy a madarakat utánozta. Becsapta a vadászokat. — Milyen szépen fütyül! — mondták. — Agyon ne lüjjék a bujtáromat! mert az volt. Ez is meghalt." 342