Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Néprajz - U. Kerékgyártó Adrienne: Adatok Alsónémedi viseletéhez

Gyermeköltözet életkor és alkalom szerint az I. világháború előtt A csecsemőnek kisruhái voltak: hátul végig nyitott кЫпде; e fölé a felsőtestére csipke- vagy vékony vászon janklit adtak. A gyermek alá pelenkát tettek. A pelenkák viselt gatyából kerültek ki, szélüket nem szegték. Az így felöltöztetett csecsemőt pólyába tették. A pólyavánkos négyzetes volt. A köznapló egyszerű gombos. Tollat bele a fiatalasszony a nagydunnából vett ki. A régebbi fajta ünneplő pólyavánkos az egyik szegleténél csipkés volt, ide került a gyermek feje. (Később hímzett fodrot varrtak a csipke helyébe.) A bepólyáláskor az egyik oldal sarkát befordították, majd erre ráborították a pólya alsó sarkát, végül a másik oldal sarkát. Pólyakötőmadzaggal átkötötték. Állókába kerülő kortól a kislányoknak nyáron gyócsból sima kisingük volt, a nyakon kis fodorral; erre flanell vagy barhet — mellnél ráncolt kisszoknyát kaptak, amelynek a nyakánál az ingecske fodra kinézett (14. kép). Télen a ruhácska alá egybeszabott, hátulgombolós flanell kezes-lábas került. A fiúcskák az ingecskére szövetből kaptak kezes-lábast, aminek a hátsó hasítékán az ingecske jó darabon kilógott; kilóg a zsebkendő — mondták. Nagyné emlékezik, hogy szüléje (nagyanyja) emlegette, hogy az ő idejében, kb. 1870—80 körül, még ilyen kisszoknyában, illetve kezes-lábasban ment föl az iskolába a kisfiú, kislány. Körülbelül 5 éves koruktól a fiúk nyáron — ünnepen, köznapon egyaránt — térden alul érő gatyásinget hordtak; ez legtöbbször házivászonból készült, vállfoltja nem volt. A derékba húzott madzag elöl nem futott körül; a szárak alját keskenyen visszaszegték; hosszú ujja és hónaljban páhája volt. (II. tábla.) A fiúk télen a gatyásingre ráhúzták a kis nadrágot, a felsőtestükre meg — az ingrész fölé — a trecikket (kis kabátféle), ami finom kötött vagy szövött meleg anyagból készült. (Emlékezet szerint cseh áru volt.) Még kabát sem kellett okvetlenül rá. Hétköznapon iskolába sokan posztó janklit húztak. Ügy 10 éves korában kapott a fiú külön felölthető gatyát, inget. Nyáron a fehér gatya járta ünnepre, munkára egyaránt. A gatyának — főként a télinek — nem volt bő a szára, mert a lábszárukra tekerték és úgy húzták be a nadrágszárba, mint a felnőtt emberek. Ünnepélyes alkalomra az 1910-es években is még, pl. az ekzsámenve — tehát júniusban — a növendék fiú fehér gyócsgatyába öltözött; kis visszahajtós gallérú, mizlis elejű inget vett, erre meg fekete mellényt. Az iskolás korú lányka már úgy öltözött, mint a felnőtt nők: legelsőnek pöndöZt — félinget — kapott, vagy már az új divat szerint hosszúinget, erre ráncolt szoknyát. A nők vászon és gyolcs ruhadarabjai A házivászonból, majd gyolcsból készített ruhaféléknek egész sorát ismerték az alsónémedi nők: a pöndölt és a hozzá tartozó félinget, hosszúniget, alsószoknyát, vállas inget és a két háború közti időkben már — főként a boltban vett — nyitott nadrágot is : a bugyit. Ezek közül minket formai szempontból az elsőknek említett ruhadarabok érdekelnek. (Részletes leírásukat lásd a második részben.) Történeti szempontból viszont a sorozat minden egyes darabja, a felváltás ideje és módja, s a hozzájuk kapcsolódó kifejezések.