Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Néprajz - U. Kerékgyártó Adrienne: Adatok Alsónémedi viseletéhez

A kendertermelésre és -feldolgozásra vonatkozó emlékeket főként két idős asszony — Kerekes Menyhértné Kozma Etel (67 éves) és Kis Miklósné Kerekes Julianna (70 éves) — visszaemlékezésére támaszkodva — ha itt-ot hézagosan, egyenetlen leírásban is — állítottam össze. Főként a kifejezéseket, elnevezéseket igyekeztem feljegyezni; néhány régen használt eszközt ábrázol az 1. fénykép. Kerekesek, mivel jómódúak voltak, a Páskomon levő nagydarab tagos földjük szélén vetettek kendert, keskeny csíkban oly módon, hogy a kenderföld az egész 6 holdon keresztülfutott, összesen vagy 300 ölet tett ki. A falu másik felén, a mai temető. Vásár tér és Alsóerdősor környékén voltak az úgynevezett kenderföldek. Ezek kb. 200 négyszögöles kis darabokra osztott zsellérföldek voltak. Ezeknek a földeknek a végéhez 60—70 év előtt egy erősen turjános, azaz mocsaras terület kapcsolódott, ahol mindjárt lehetett áztatni. A kenderföldek ma is személyi tulajdonban vannak, főként zöldséget termelnek rajtuk, vagy házhelynek parcellázták. A kenderföldet ősszel leganézták és felszántották; tavasszal még egyszer megszántották. Az öreg Kerekes kézzel, szakajtóból, jobb lábra vetett. A vetés kezdetén és végén azt mondta : Uram Jézus segéj meg ! A magnak valót külön, a krumpli szélére vetették. A vetett szemet elfogasolták, fakeretű fogasolóval, melyre gally volt erősítve. Míg nőtt a kender, a magvast kirángatták közüle, mert szítta a többit. A virágost aztán tisztán nyűtték és hamarabb, mint a külön vetett magnak valót. Nyüvéskor 3 marok adott egy kis kivet. Volt, hogy gondolomra rakták össze. Egy kíve átmérője egy arasznál nagyobb volt, egy zsúppal, vagy apróbb kenderszálakból csavart kötővel megkötötték tövénél-hegyénél. Kúpba felállították száradni. Az emberek (férfiak) szekéren vitték a mocsolyába áztatni. Kerekeséknek saját áztatógödrük volt kint a Páskomon, amit csak ki kellett ásni, és magától megtelt talajvízzel. Hasonlóképp talajvizes volt a Káposztás-kertnek nevezett részen a Sárkány-tó környéke is, ahol bárki áshatott gödröt áztatásra. Az áztatásnál a leerősités különbözőképpen, az áztatótól függően, változhatott. Volt, hogy 4 karót vittek ki a szekéren, ezt négy sarokra leverték, és a férfiak úgy rakták a kévéket a vízben, hogy töve-virága váltakozzék. Ahol félős volt, hogy a víz elviszi, felemeli, ott gyöp-hantot tettek legfölülre rá. A Páskomon Kerekesek a saját áztatógödrükbe 3—3 rudat vertek le, közbül rakták a kévéket kifelé a tövével, befelé a hegyefejével. Vendég oldallal fogták, nyomatták le a víz alá. Itt nem volt szükséges, hogy iszapot, vagy gyepet tegyenek a kévékre. Aki a gödör felé járt, de leggyakrabban a gazda, hozott haza mintát az aszszonynak, hogy kivehető-e már. Kiszedésnél már az asszonynép is segített, de férfi hányta ki a gödörből, a nők állítgatták fel, 6—7 kévét kúposán. Előfordult, hogy mindjárt hazavitték, s az udvaron a háznak támasztva szárították. Általában augusztus közepén már törték a virágos kendert a törőn, a vágón. A vágónak négy lába volt és egy nyelve; törés közben kihullott a pozdorja. Majd kétnyelvű tilón Ulózták, egy-egy marokra valót téve egyszerre a nyelvek alá. A töröt, tilót helyben, a faluban faragták. Megtilózás után a kendert csomóra kötve tették el őszig, mikor is a lányok, fiatalasszonyok meggázolták. Ilyenkorra már a magos kenderrel együtt lehetett 20 Studia Comitatensia 3 305